Különleges kis világba csöppentem ezen a héten, egy nyitott és kedves házaspárt ismerhettem meg Sárréti Krisztina és Hatos-Szekander Ferenc személyében. Kriszta eredetileg művésztanár, családi vállalkozásukban, a Szentesi Díszfaiskolában dolgozik, mellette fest és krétatáblákat készít, több önálló kiállítással is jelentkezett már Szentesen, férje pedig pálinkafőzéssel és kóstolással foglalkozik. Saját készítésű párlataival versenyeken is indul, tavaly 35 pálinkájával 31 érmet zsebelt be. A házigazda büszkén meséli vállalkozásának történetét, Kriszta pedig megmutatja műtermét, miközben két kislányuk, Sári és Rozi körülöttünk sertepertélnek.
Kriszta találkozása a képzőművészettel nem véletlenszerű. Apai nagyapja rajz – és technika tanár volt, aki gyerekkorában megszerettette vele a kézzel készített dolgokat. – Már hat évesen linót metszett, kerámiázott. Családi hagyományként a nagypapa karácsonyra vagy anyák napjára készített egy linómetszetet, amit sokszorosítottak, és képeslapként elküldték a családtagoknak. Az általános iskolában rajzból nagyon sokat tanult Szabó Marianntól, középiskolában pedig Perjésné tanárnőtől. A gimnázium után Budapesten végzett keramikus iskolát, és az Iparművészeti Múzeumban töltötte a gyakorlatát, ami izgalmas időszak volt az életében, mesélte. Pest után Szeged következett, ahol párhuzamosan végezte az angol szakot az egyetemen, a főiskolán pedig a rajzot, ahol Lázár Pál volt mestere. Kriszta 5 évig tanított Csongrádon, a Múzsa Művészeti Iskolában grafikát és kerámiát.
– Miután megismerkedtünk Fefével, megint Pestre költöztem. Egy szilveszteri buli hevében, tánc közben szilánkosra tört a bokám, és fél évig nem tudtam járni. A kényszerszünet alatt megtanultam a számítógépes grafikát, majd ezzel helyezkedtem el a Magyar Pálinka Házában, ahová eredetileg a párom jelentkezett értékesítőnek, de végül engem vettek fel kreatív vezetőnek. 30 évesen Fefe infarktust kapott, és egyre több dolog abba az irányba mutatott, hogy talán jobb lenne, ha hazaköltöznénk Szentesre. Keller Jánosné állást ajánlott a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskolában, Fefe pedig gépészként kezdett dolgozni anyu vállalkozásában, a díszfaiskolában, majd nem sokkal később Csongrádon, a pálinkafőzdében helyezkedett el.
Közben párja kihozza a hálószobából azt a képet, amit Kriszti festett neki első közös karácsonyukra, a Szerelmes csikóhalakat. Bekukkantunk a kis műterembe is. Előkerülnek a színes, absztrakt, szentesi utcaképeket vagy épp dinnyét majszoló kislányát ábrázoló képek. Kriszta szereti az elvont, nonfiguratív dolgokat. Számos önálló kiállítása is volt a városban, tavaly decemberben már olaj festményeivel mutatkozott be a könyvtárban. Több éve készít megrendelésre egyedi motivációs krétatáblákat, krétaképeket nászajándékba, alkalmakra. – Mostanában újból visszatértem a festészethez, nyaranta a mártélyi szabadiskolában festek csongrádi barátnőmmel, Posta Piroskával, de tervezek plakátokat, logókat, csomagolást vagy címkét cégeknek, néha befut egy-egy kerámia megrendelés is. A saját örömömre alkotni akkor van időm, amikor nincs szezon a faiskolában. A művész örök dilemmája, hogy saját magának fessen vagy megrendelésre? Az a legjobb, ha kiteszem a képet a falra, és jön valaki, aki szintén el tudja képzelni a saját otthonában – fogalmaz Kriszta.
Liftszerelőből pálinkakóstoló és készítő
Fefe tovább vitte a családi tradíciót, pályafutását harmadik generációs felvonó szerelőként kezdte. – A nagypapa is ezt a szakmát választotta, csak ő még bányákban és ipari létesítményekben dolgozott. 1985-ben édesapámat Szentesre helyezték liftszerelőnek és karbantartatónak. Én már ide jártam általános iskolába és a gimnáziumba, majd egy pesti szakiskolában tanultam a felvonó szerelést, nyaranta pedig – ha zsebpénzt akartam keresni – édesapám mellett segédkeztem. Aztán tettem egy kis kitérőt a honvédség felé, Ciprusra is kijutottam egy ENSZ békefenntartó misszió keretében, ami jó kis kaland volt. 2006-ban ismerkedtünk meg Krisztivel a gyulai pálinkafesztiválon, akkor már hobbi szinten foglalkoztam a pálinkával – meséli.
Gyöngyöspatára járt szüretre, szőlőmunkákra, és onnan jött az ötlet, hogy csináljanak saját pálinkát. 2004-ben megszerezte az OKJ-s pálinkafőző szakmunkás bizonyítványt, és amikor Szentesre költöztek, megkereste azt a csongrádi srácot, akivel együtt járt iskolába. Főztek pálinkát almából, körtéből, bodzából, szőlőből, szederből, meggyből vagy akár szamócából is. A csongrádi pálinkafőzde tulajdonosa pedig fölajánlotta, hogy segítsen be neki, aztán, mint mondja, beszippantotta a munka és a rengeteg újdonság. – A bérfőzdére jellemző tömeggyártástól idegenkedtem. Akkor indult egy pálinkabíráló tanfolyam Gyulán. Az első napon megkóstoltunk vagy 40-50 almapálinkát, ami azért kemény meló. Ennek vannak szabályai, fogásai. Az almának lehet érezni a magját a marcipános a magházzal együtt, a héj viaszosságát.
Ezen a ponton felvetem, hogy szívesen megkóstolnám a díjnyertes párlatait. Fefe helyesel, előveszi a tulipán formájú poharakat, és kitölti az alma-, barack- és bodzapálinkát. Először megszagolom, majd a házigazda utasításait követve megforgatom a számban. Erős, de nagyon ízletes, még az alma fajtáját is érezni.
– A cefrék minősége sokszor hagy kívánnivalót maga után. A pálinkakészítés nem csak annyiból áll, hogy ledarálok 100 kiló almát, hozzáadok 2-3 kiló cukrot, ott hagyom a diófa alatt, és két hónap múlva kifőzöm. Lehet ezt sokkal cizeláltabban, nagyobb odafigyeléssel és gondossággal is készíteni, és akkor tényleg elképesztő ízeket kapunk. Némi gyakorlás után akár ötféle szilvát is meg lehet különböztetni egymástól, vagy egy Kiefer körtét egy vilmoskörtétől. Csak az illatból fölismerni a szőlőt, az almát, az ízből kitalálni a gyümölcs fajtáját, már ez is nagyon nagy élmény. Sokszor egy pálinka finomabb, mint maga a gyümölcs – meséli lelkesen Fefe, aki rendszeresen indul különböző versenyeken, és évről évre jobb eredményt sikerül elérnie. A tavalyi évben 35 pálinkájával 31 érmet zsebelt be. A vajdasági Zentán 18 párlatából 17 érmet kapott, a Magyarországról nevezettek közül ő lett a nemzet-győztes. A januári miskolci Quintessence versenyen pedig a több mint 100 almapálinkából az ő Golden alma párlata lett a legjobb. – Nekem ez jelenti az igazi eredményt, ha megvalósítom a saját elképzeléseimet, és azt értékelik. Ez adta a löketet ahhoz, hogy létesítettem egy adóraktárat, aminek az a célja, hogy kereskedelmi forgalomba hozhatom az italaimat. A spórolt pénzemből indítottam a vállalkozást. Egy év alatt el kellene érni, hogy valamit termeljen, mert másképp nincs értelme, egyébként borzasztóan költséges hobbi lenne. Így lehet értelmet adni a minőség folyamatos javításának, és ebből egy centet se engedek – fogalmaz Feri.
– Én annyit segítettem neki – teszi hozzá Kriszta –, hogy megterveztem a logót és a címkét. Elegáns, modern, formabontó megjelenést szerettünk volna a pálinkáknak.
– És te engedted, hogy a spórolt pénzét beletegye? Akkor nagyon bízhatsz benne – jegyzem meg.
– Hát persze, ha valakinek van egy álma, legalább egyszer az életben meg kell próbálni megvalósítani.
Palicska Irén
