„Szentesi vagyok, és az is maradok örökre!” Ezzel a felkiáltással kezdi az interjút a 32 éve külföldre szakadt hazánk lánya, Bretton Irisz Ildikó, született Gortva Ildikó. Csak röpke fél órát beszélgettünk, de egy életvidám, laza, nagy dumás csajt ismertem meg benne, pedig jócskán átélt tragédiákat is. Miután első férje meghalt, egyedül maradt 11 éves kislányával Spanyolországban. Csak alkalmi munkákból tudta magát fenntartani. Élt Svájcban is, jelenleg pedig egy Barcelona melletti kis tengerparti városkában lakik angol férjével. Sminktetoválással foglalkozik, imádja a rockzenét, Rozi lánya pedig azóta felnőtt, 28 éves nő lett.

A szentesi kontaktás műszaki rajzoló lány 1988-ban Svájcban meglátogatta a barátnőjét, megismerkedett egy spanyol pasival, akivel összeházasodott. 1992-ben megszületett a kislányuk, majd a férje mindenáron vissza akart költözni a hazájába, és Malagát választották. Ildikó nagyon szerette Svájcot, Spanyolországot azonban nem tudta megszokni, mint mondja, a kulturális különbségek miatt. – A lányom édesapja meghalt agydaganatban 2003-ban, utána kezdődött a kálváriám. Nagyon nehéz volt munkát találni, minél délebbre megy az ember, annál nehezebb. Egyedül neveltem a gyereket, három évbe telt, mire össze tudtam gyűjteni annyi pénzt, hogy hazamenjünk Magyarországra. Még Malagában ismertem meg az angol barátomat, a jelenlegi férjemet, aki kéthetes ismeretség után 2006 őszén költözött velünk Magyarországra, mert nem akart elveszíteni. Azt mondta, hogy akár Szibériába is eljön velünk. Aztán össze is házasodtunk, ő Budapesten üzleti angolt tanított. A lányom 2006 szeptemberében már Szentesen kezdte a 8. osztályt. Akkor volt 14 éves, de nem mehetett a gimnáziumba, mert be kellett hoznia a lemaradását magyar nyelvből, irodalomból és történelemből. Nagyon büszke vagyok arra, hogy pici kora óta írni, olvasni tanítottam, energiát fektettem abba, hogy megtanuljon magyarul. Rozi végül 4-es átlaggal végzett a Petőfi iskolában, leérettségizett a gimnáziumban, és Szegedre akart jelentkezni. Hiába mondtuk, hogy visszaköltözünk Barcelonába, és ott is végezhetné az egyetemet, hiszen öt nyelven beszél, de ő itt akart maradni – meséli Ildikó.

A tetoválással szebbnek és elegánsabbnak érzi magát az ember

Bretton Irisz Ildikó négy nyelven beszél: angolul, németül, spanyolul és magyarul, ezért Spanyolországban olyan területeken tudott elhelyezkedni, ahol a nyelvtudására volt szükség. Ingatlanközvetítőként, eladóként vagy épp információsként dolgozott. – 54 éves vagyok, és egyszer csak rádöbbentem, hogy 45 fölött halott vagy. Már nem akarnak fölvenni, meglátják a születési évedet, és akkor nem kellesz sehová. Ki kellett találnom, hogy mihez kezdjek magammal. Műszaki rajzoló voltam, imádok sminkelni, és lassan összeállt a kép. Elvégeztem egy sminktetováló kurzust, és vállalkozó lettem. Én is tetováltattam a szemöldököm, és olyan szépnek éreztem magam. Minden reggel boldog voltam, amikor megláttam magam a tükörben. És rájöttem, ennél csodálatosabb munka nincs, mint hogy valakinek ezt az érzést átadod. Ezért választottam ezt a szakmát, imádom, és úgy gondolom, hogy sikeres is vagyok benne. Most Budapesten elvégeztem egy másik kurzust, amivel ki tudom szedni a mikropigmentációt, azaz a sminktetoválást és a tetoválást is. Sajnálom, hogy nem 30 éve találtam rá.

Ildikó szemöldököt, szájat és szemet tetovál, de készít korrekciót emlőműtött nők számára is. Ez utóbbit anyag árban, 50 euróért elvállalja, mert tudja, hogy milyen érzést jelent. – Nagyon szeretném, ha jobban érezné magát a vendégem, legyen nő! Sokakat rábeszélek a szemöldök tetoválásra is, mert optikailag megemeli az arcot, szebbnek és elegánsabbnak érzi magát tőle az ember. Azt az üzenetet küldi a többieknek, hogy ez a señora ad magára. És legalább nem kell minden nap pacsmagolni – mondja nevetve.

A legidősebb kliense 87, a legfiatalabb 16 éves. Vannak olyan vendégei, akik a 80-as években, a kor divatjának megfelelően, teljesen kiszedték, kitépkedték a szemöldöküket, és nekik nem is nő újra. Ilyenkor a szakember szálas megoldással mikropigmentációt alkalmaz, azaz szálakat szimulál. A száj 50 éves kor után elkezd befelé fordulni, és a színe is halványul, ezért azt is érdemes tetováltatni. Az idős nőknek szinte eltűnik az ajkuk, amit nagyon szépen, teljesen természetesen meg lehet csinálni. Úgy, mint amikor a sminkkel kontúrt húzunk, és kirúzsozzuk, ezáltal kicsit teltebbnek néz ki a száj. Mindezt úgy szimulálja, hogy kijjebb megy a kontúrjánál, és egyszínűre tetoválja, mintha mindig ki lenne rúzsozva. Mindenkinek a saját ízlése szabja meg, hogy milyet kér, ha valaki extrémet szeretne, Ildikó azt is teljesíti, de nem preferálja. A mikropigmentációnál, amit Magyarországon sminktetoválásnak hívnak, azt tanítják, hogy ne olyan legyen, mint egy smink, hanem valami, ami javít az arcon és a kinézeten, ne ordítson róla, hogy tetovált és nem a sajátja. Mondják azt a vendégre, hogy jobban néz ki. Szalonjában megfordulnak melegek, transzvesztiták, és nemváltó műtéten átesettek is.

A rockzene és a tenger szerelmese

Ildikó 23 év alatt beilleszkedett Spanyolországban, tud halakat és tengeri herkentyűket készíteni, de nem sok helybeli barátjuk van, mert még mindig külföldinek számítanak. – Egészen más volt, amikor spanyol férjem volt. Most inkább magyar és svájci barátaim vannak, mindenki egyszerre megy haza Magyarországra, és Szentesen találkozunk. Imádom azt a közeget, és a termálvizet. A spanyolok oda vannak a tengerükért, pedig csak két-három hónapig tudjuk kihasználni, de a termálvizet 365 napon keresztül.

Az angol-magyar házaspár minden évben egy-másfél hónapot tölt itthon. Ildikó ilyenkor megmutatja férjének a hazai látnivalókat. Barcelonában felrakják a hajóra az autót és a kutyájukat, és egy Rómáig tartó 20 órás út után már csak egy napot kell vezetni. Sajnos az idei nyaralás elmarad, mert a koronavírus-járvány miatt három hónapig nem volt keresete. Kétszer meg kell gondolniuk, hogy mire költenek, főleg azért, mert már beharangozták az őszi, második hullámot, és nem akarnak kockáztatni, ha akkor se tudna dolgozni két-három hónapot. Mesél közös hobbijukról is. – Van egy 7 méteres motorcsónakunk, és ahogy tudunk, kihajózunk a tengerre. Ennél nyugtatóbb számomra nem létezik. Nagyon szeretjük a rockzenét is, június 20-án mentünk volna Aerosmith koncertre Belgiumba, de elmaradt, Iron Maiden koncert is lett volna Barcelonában, de az is elmarad. Egy kedves barátommal színházba, operába, balettre járunk, oda ugyanis a férjem nem hajlandó elkísérni. Amikor Magyarországon vagyunk, mindig elmegyünk Beatrice koncertre, mert a férjem azt szokta mondani, hogy „Inkább elmegyek veled Nádzs Feróra, mint operára.”

Ildikó nagyon büszke arra, hogy mások szerint több mint 30 év múltán is akcentus nélkül, szépen beszél magyarul, és hogy ennyi idő után se adta fel a lakását, mert az a cél, hogy idős korukban Szentesen éljenek.

Palicska Irén

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!