Annak ellenére, hogy ezer milliárdos vasútfejlesztésbe kezd a magyar kormány a Budapest-Belgrád vonalon, tudjuk, hogy ez nem a nemzeti érdekeket szolgálja, s ezzel szemben hoztak egy gyalázatos intézkedést: 34 vasúti mellékvonalat járványügyi menetrendre hivatkozva halálra ítéltek, kezdte a szentesi vasútállomás elé meghirdetett sajtótájékoztatóját Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője. A július 9-i eseményen, melyen csak lapunk volt jelen, elhangzott a párt országgyűlési képviselőjétől, Szentes több szempontból is hátrányosan érintett a kérdésben, a vásárhelyi, az orosházi és a kiskunfélegyházi vonal is a „vasútrombolás” áldozata lett. E mögött semmilyen gazdasági és szakmai racionalitás nincs, senki sem gondolhatja, hogy a pótlóbuszok biztonságosabbak a járvány idején, mint a vasúti kocsik, s 2 milliárd forint többletköltséget okoznak a MÁV-nak, fejtette ki a frakcióvezető, hozzátéve: még a közlekedési cég vezérigazgatója is úgy nyilatkozott, felül kell vizsgálni az ügyet.
Az LMP úgy gondolja, nem kellene folytatni ezt a vidékellenes, vasútromboló politikát, ezért járják az országot, keresik az együttműködést az önkormányzatokkal. A Szentes-Hódmezővásárhely vonal 1893 óta működik, a Szentes-Orosháza vonal pedig 1906-ban létesült, tehát generációk megszokott és kedvelt közlekedési módja, folytatta a tájékoztatót Fehér Attila, a párt Csongrád-Csanád megyei elnöke. Tapasztalható csökkenés az utasforgalomban, de ezt véleménye szerint a vasúti szolgáltatás nem megfelelő színvonala eredményezi. A lokalitás fontos eleme a zöld politikának, márpedig ezzel a vonalcsökkentéssel a települések közötti kapcsolattartást is felszámolnák, ráadásul a vonatközlekedés környezetkímélő is. A megyei elnök úgy fogalmazott, nem csak ésszerűtlen, átgondolatlan a kormánydöntés, de mögötte lobbitevékenységek is felsejlenek, amelyek nem a lakosság érdekeit szolgálják, s az LMP azért küzd, hogy a kormányt e téren meghátrálásra kényszerítsék, vonja vissza az intézkedést.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
29 lapszám
Közélet|32