Városunk vízilabda-történelemkönyvének egyik legfontosabb fejezete íródott 1980 novemberében, amikor a Szentesi Vízmű együttese dr. Tóth Gyula mesteredző vezetésével diadalmaskodott a Magyar Népköztársaság-kupában. A 40 éve történteket a szentesi vízilabdaélet két ikonikus alakjával, Kádár Józseffel és Pengő Lászlóval, a kupagyőztes csapat két tagjával idézzük fel.
Az előzményekről annyit mindenképp érdemes tudni, hogy a szentesi uszoda 33 méteres medencéjének felújítása átírta a csapat tavaszi idényre való felkészülését. – Akkoriban tavaszi és őszi rendszerben ment a bajnokság. Muszáj volt edzenünk, ezért kényszermegoldást kellett találnunk. Feltöltötték az 50-es medencét és egy külön csövön folyamatosan engedték bele a meleg vizet. Két hónapig ott készültünk. A vízfelszínről felszálló gőz miatt esélye sem volt a labdás edzéseknek, hiszen semmit nem láttunk, de Gyula kitöltötte az edzésidőt, így napi kétszer két óra úszás volt a recept. Ennek köszönhetően viszont tavaszra nagyon jó erőnléti állapotba került a csapat, aminek meglett az eredménye a bajnokságban és később a kupában egyaránt – emlékszik vissza József.
A MNK-ban szereplő 14 OB I-es csapathoz további két OB I/B-s együttes is csatlakozhatott a szeptember 6. és október 12. között rendezett selejtező csoportkörök után. A két első helyezett, a Ceglédi VSE és a Hódmezővásárhelyi VSE vívta ki az indulás jogát. Előbbi a nyolcaddöntőben a Szentesi Vízmű ellen ugrott medencébe.
– Mondhatjuk, hogy ez szerencse volt. Ráadásul a Ceglédnek nem volt fedett, vagy sátras uszodája. Október végén már nem kedvező az időjárás ahhoz, hogy nyitott medencében vízilabdázzunk, így mind a két meccset Szentesen játszottuk le – mondja László.
A hazaiak nagyobb nehézségek nélkül jutottak tovább a nyolcaddöntő párosításaiból, 14-2 után 11-7-re verték az OB I/B-s gárdát és a legjobb 8 között a BVSC következett a sorban. Ez már nagyobb falat volt a szentesi titánoknak. Az első összecsapást Szentesen játszották, két góllal (8-6) nyert a Vízmű. A fővárosban bár a Vasutas SC győzött (5-4), a négyes döntőbe így is a mieink jutottak a jobb gólaránynak köszönhetően.
A „final fourt” a Komjádi Uszodában rendezték november 22-23-án, a szentesi csapat pedig a címvédő Budapest Honvéddal meccselt a fináléért. – Nagyon szoros összecsapás volt. Hol a Honvéd vezetett, hol pedig mi. Azt hozzá kell tenni, hogy úgy lett 7-7 a végeredmény, hogy kétszer is négyméterest hibáztunk. Jöhetett a „hirtelenhalál”, a büntetőpárbaj. Kicsi (Komlósi) lőtte az elsőt, be is dobta, de a Honvéd egalizált. Laci (Pengő) lőtte a másodikat, ő sem hibázott, az én büntetőmet pedig Gerendás Gyurié előzte meg. A bal felsőre célzott, de Gyuri (Horváth) bele tudott kapni és kapufára mentette a lövést. Én következtem. Elhatároztam, hogy fej fölé lövök. A válogatott Fekete Szilveszter volt a kapus. Fogta a labdát, majd odadobta nekem. Akkoriban egy labda volt egy vízilabdameccsen. – Hová lövöd? – kérdezte. A hálóba! – válaszoltam kimérten, de azért izgultam rendesen. A francia Angella volt a bíró és elég sokat várt a sípszóval. Koncentráltam, de csak nem adta meg a jelet. Fekete is készült a lövésre, és mire jött a sípszó, teljesen a kapu bal oldalára taposta magát. Én szinte csak beraktam a labdát a jobb sarokba – idézi fel a feszült pillanatokat József.
A Szentesi Vízmű ezzel megverte az 1979-es kupagyőztes Honvédot, ám a másik ágon is jött a meglepetés, az Újpesti Dózsa 4 gólos (1-5) vereséget szenvedett a Szegedtől, így összejött a Vízmű – SZEOL „Csongrád megyei kupadöntő”.
– Ha nekünk azt mondják a Kupa kezdetekor, hogy döntőbe kerülünk, biztos aláírtuk volna. A bivalyerős Vasas, egy nagyon jó OSC, a mindig kiemelkedő Fradi, BVSC és az Újpest is bármikor esélyes lett volna a címre. De mi a Szegeddel játszottunk. Akkor azért sokunknak a fejébe szökött a gondolat: „Eljutottunk idáig, nehogy már a Szeged állítson meg bennünket! Ha elbukunk, azt nem tudtuk volna elviselni.” – emlékszik vissza László.
A finálét közel ezer néző előtt játszották a francia Angella és a román Timok vezetésével. A szentesi szurkolókra sem lehetett panasz, Kurca-parti hangulattal töltötték meg a Komjádi uszodát.
– Nagy harc volt. Tulajdonképpen az emberelőnyös helyzetek kihasználása volt az, ami a javunkra döntött. Kucserának nagyon ment. Hármat lőtt a szélről. Egy góllal, 6-5-re sikerült győznünk, de volt, amikor a SZEOL vezetett, nem volt könnyű mérkőzés – mondja József.
– Az utolsó gólt Csocsó (Mezei) lőtte. Akkor még adtak a centernek szabaddobást. Én voltam középen, de eléggé kisodortak, 6 méteren faltoltak. Kipöccintettem Csocsónak, aki 9-10 méterről pattintott a ficakba. Nagyon jó csuklója volt, lágyan, de mégis elemi erővel lőtt. Ezzel a találattal nyertünk – emlékezik az utolsó pillanatokra László.
A siker óriási kovácsa volt dr. Tóth Gyula vezetőedző volt, aki dr. Rébeli-Szabó József munkáját folytatta a csapat élén. A mester így nyilatkozott a mérkőzés után a Népszabadságnak: – Semmi titka nincs a győzelemnek. Összeállt egy jó csapat, amelynek tagjai barátok, partnerek. Láttam a fővárosi együttesek nagyon is erőteljes küzdőmodorát s meggyőződésem, hogy szó sem volt a kupa semmibe vételéről. Sőt, nagyon is akarták, viszont egész egyszerűen ebben a szériában most mi voltunk a jobbak. Ez döntött – mondta.
A Vízmű ezzel a szentesi sportélet egyik legnagyobb sikerét érte el, és ezáltal 1981-ben KEK indulás jogát is elnyerte, ahol egészen a Splitben rendezett döntőig menetelt az együttes, de ott nem sikerült győzniük.
írta: Sebők Tamás
fotók: Képes Sport (1980)
A felső képen Pengő László látható, a fotót Csatorday Zoltán (Képes Sport) készítette
