Toókos Ferencné, a Horváth Mihály Gimnázium biológia-földrajz szakos tanára a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját, és ma is aktív tagja a szentesi civil és egyházi életnek. Edit néni – vagy ahogyan sokan ismerik, Mótuka – pedagógusnap alkalmából mesélt lapunknak pályakezdéséről, hivatásról, családról, kedvenc tanítványairól és az aktív nyugdíjas évekről.
Sikeres egyetemi felvételi előtt a Láng Gépgyárban dolgozott
Szentesen születtem, minden szál ide köt, itt jártam az iskoláimat, a gimnáziumban tanítottam, a gyerekeim is ide jártak. 1943-ban apámat áthelyezték Erdélybe, Erdőszentgyörgyre, ott éltünk két évig, amikor jött a háború, akkor menekültünk vissza Szentesre. Csak felsőfokon tudok beszélni a tanáraimról, akik neveltek és tanítottak, és mindig emberségesek voltak. Elsősorban Bácskainé Erzsike nénit említem meg, aki fiatal pályakezdőként négy évig osztályfőnököm is volt, és nagyon jól megtalálta velünk a hangot. Követelt, de végtelenül szerettük, és nagyon hálás vagyok neki sok mindenért. Érettségi után az ő hatására jelentkeztem az ELTE magyar-történelem szakára, mert a bátyám Pestre járt az Iparművészeti Főiskolára. A felvételim sikerült, de helyhiány miatt nem vettek fel, ez akkoriban így működött. 1958-ban a fővárosba költöztem, és egy évig dolgoztam a Láng Gépgyárban, mint betanított marós. Nem volt egy sétagalopp a két műszak, de a dolgozó nép gyermeke lettem. Ezután újra jelentkeztem az ELTE-re, biológiából és földrajzból indítottak előkészítőt, és fel is vettek. Gyönyörű, de küzdelmes öt év volt.
Szakfelügyelői dicséret a mezőgazdasági géptan óráért
Amikor végeztem, nem jöhettem vissza Budapestről Szentesre a körzetesítés miatt. Pest megyében, Nagykőrösön kaptam nevelőtanári állást egy lánykollégiumban, ami talán életem legsötétebb időszaka volt. Lediplomáztam és szerettem volna dolgozni, de azt kellett ellenőriznem, hogy Kis Juliska tart-e tepertőt a szekrényében. Így telt el egy év, ami után mindenáron haza akartam költözni. És itt jött megint a képbe Erzsi néni, aki azt mondta, hogy biológia-földrajz szakos állás ugyan nincs a gimnáziumban, de haza hoznak. Végül zöldségtermesztést és mezőgazdasági géptant tanítottam másodikosoknak. Akkor még hat napos volt a tanítás, egy napot kint töltöttünk a Felszabadulás TSZ-ben. A mezőgazdasági géptanról fogalmam sem volt, csakhogy bejelentkezett a szakfelügyelő. Szenzációs osztályom volt, ahová szegvári fiúk jártak, akik mindent tudtak a mezőgazdaságról, a földről, a gépekről. Mondtam nekik, hogy fiúk, baj van, jön a szakfelügyelő, mire azt felelték, hogy ne izguljon tanárnő, megoldjuk. Interaktív órát tartottak, egymást kérdezgették, és az egészet levezényelték, én pedig hatalmas dicséretet kaptam a szakfelügyelőtől.
Családi veszteség után családalapítás
1972-ben váratlanul meghalt az édesanyám, és nem tudtam megmaradni a városban. Félévkor befejeztem a tanítást, Gidófalvy tanár úr volt az igazgató, aki nem akart elengedni, azt mondta, hogy visszavárnak. Budapesten a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetnél helyezkedtem el, szerettem az állásomat, és jól kerestem, de bántott, hogy egyedül hagytam az apámat. Akkor már Toókos Ferenc is a gimnáziumban tanított, és elkezdett írogatni, hogy jöjjek vissza. A 73-as tanévet már újra itt kezdtem, majd még abban az évben megesküdtünk, 1974-ben született Péter, 1977-ben pedig Ferenc. 23 évig laktunk a gimnázium szolgálati lakásában, a gyerekek is ide jártak gimnáziumba.
Péter református bencés szerzetes, Feri kutató matematikus lett
Feri kutató matematikus lett, még elsős gimnazista korában felvételi nélkül felvették a szegedi egyetem matematikus szakára. Öt évet töltött Floridában ösztöndíjjal, doktori képzésen, ott ismerte meg a feleségét, egy gyönyörű és kedves macedón lányt, aki szintén kutató matematikus, és kint is házasodtak össze. Most Németországban élnek, három gyerekük van, 6, 9 és 11 évesek, akik négy nyelven beszélnek. Az édesapjukkal magyarul, az anyukájukkal macedónul, az óvodában, iskolában németül, és otthon a szülőkkel angolul is. Kicsit irigylem azokat a nagyszülőket, akik naponta találkoznak az unokáikkal, de nem kötöm a szoknyámhoz a gyerekeimet, elfogadom, hogy ez az ő életük. Péter francia- ógörög-latin szakon végzett Szegeden, és református hitoktató lett. Az egyetem után egyéves ösztöndíjat kapott Svájcban, majd Pápára került a Református Gimnáziumba, ahol nyolc évig tanított. Egy franciaországi kirándulás után azt mondta, hogy ő szerzetes lesz. Otthagyta a gimnáziumot, és elment a Pannonhalmához tartozó bakonybéli bencésekhez. Én teljesen kikészültem, de megtalálta a helyét. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát külön státuszt hozott létre számára, hogy reformátusként bencés szerzetes lehessen, benne látják az ökomenikus egységet a két vallás között. Most publikál, Pannonhalmán tanít a gimnáziumban, franciatolmács, fordít ógörögből, és kitanulta a szakács mesterséget is.
Voltak kedvenc tanítványaim, de hogy kik, az mindig az én titkom maradt
Soha nem voltam az a bratyizós tanár, de szerettem a tanítványaimat, és próbáltam következetes lenni. Akadtak kedvenceim, de hogy kik, azt se ők, se az osztály nem tudta. Főként azok, akik hamisítatlan gyerekek, kis csirkefogók voltak. Ez mindig az én titkom maradt. Amikor a gimnáziumba kerültem, a régi tanáraim a kollégáim lettek, és ugyanígy egy idő után a diákjaim is. Akiket tanítottam, már közülük is sokan nyugdíjasok. Egy kisvárosnak ez a nagy előnye, hogy ha olyan közösséget tud összehozni, ami csak javára válik egy intézménynek.
Nem hagyom el magam, egészséges vagyok, futok-szaladok
Derült égből villámcsapásként ért, amikor a Szentesi Életben megjelent a köszöntő a 80. születésnapomra, köszönöm Kastnerné Józsa Erzsi figyelmességét. Hála istennek a 80 évemmel fittebb és erősebb vagyok, mint sok hatvanas. Nem hagyom el magam, egészséges vagyok, a csípőprotézisem ellenére futok-szaladok. Mindig aktív életet éltünk a férjemmel, sokat utazunk. Megvolt a repülőjegyünk Németországba húsvét utánra, megyünk Bakonybélbe is, ami csodaszép hely. Sokat járunk Szegedre, Feri ott volt egyetemista, és ott is vannak barátaink. A karantén borzasztó volt, mert állandóan megyünk, de itthon is megvannak a közösségi programjaink. A Nagytemplomi Református Egyházközség presbitere vagyok, és nagyon szeretem ezt a szolgálatot is. Tagja vagyok az Együtt Könnyebb Emlőműtöttek Klubjának, és pártoló tagja a SINOSZ-nak (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége). Ez a három kitölti a napjaimat. Mindennel elégedett vagyok, csak maradjon így még pár évig.
Lejegyezte: Palicska Irén
