Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő hivatalos Facebook-oldalán a következőkről tájékoztatott.
Újbóli egyeztetésünk eredményeként a tankerületi központ igazgatójával arra a megegyezésre jutottunk, hogy azon osztályok beindulhatnak a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ által fenntartott gimnáziumokban, amelyekben a tanulói létszám tagozatonként legalább 14, osztályonként legalább a törvény által meghatározott minimális 26 fős létszámot eléri.
Ennek értelmében nem kell pótfelvételit tenniük azoknak a diákoknak, akik már korábban felvételiztek a minimális létszámot elért osztályokba, és az intézménytől a felvételi eljárás lezárását megelőzően azt a tájékoztatást kapták, hogy felvételt nyertek. Ezen túlmenően megegyeztünk abban, hogy pótfelvételire is van lehetőség.
Amennyiben a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központhoz tartozó valamely gimnáziumtól az aktuális felvételi eljárás során kapott felvételi határozatban foglaltakkal szemben jogorvoslati kérelmet kívánnak benyújtani, a fellebbezéseket a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. szám alá postai úton, vagy elektronikus úton a jozsef.balazs@kk.gov.hu elektronikus levelezési címre tudják eljuttatni. Kérjük a fellebbezésben – lehetőség szerint – telefonos elérhetőségüket szíveskedjenek megadni, hogy a tankerületi központ igazgatója személyesen tudja felvenni Önökkel a kapcsolatot. A fellebbezéshez a megküldött határozatot szükséges csatolni.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
Oktatás|48