A Szentesi Élet sportrovatának legújabb sorozatában rendhagyó módon készítünk interjúkat városunk egykoron élvonalban szereplő, vagy jelenleg is aktív sportolóival. Az ’Örök pillanatok’ sorozat által az olvasó egyaránt megismerheti egy karrier csúcsát és mélypontját is, ahol a sportolók nyíltan beszélnek érzéseikről, legyen az kitörő öröm, vagy épp könnyekkel teli bánat. A rovatot Kövér-Kis Rékával, a Hungerit Szentesi VK csapatkapitányával indítjuk.
A vérrel-verejtékkel kivívott győzelem
– Azt gondolom, hogy nem kérdés, hogy életem egyik legnehezebb győzelme a 2014. május 5-i bajnoki döntő Tóth László és Benedek Tibor vezényletével. Biztos sokan emlékeznek még rá, hazai medencében vívtuk a Dunaújváros ellen az uszoda 33-as medencéjében. Őrületes mérkőzés volt, az Újváros 4, vagy talán 5 góllal is vezetett, de az utolsó negyedben 3 perc alatt kiegyenlítettünk, és visszahoztuk döntetlenre a találkozót. Azért is emlékezetes számomra ez a döntő, mert az utolsó gólt a holland válogatott, Catharina van der Sloot lőtte, melyhez én asszisztáltam. Ezzel egyenlítettünk ki, majd következett az 5 méteres-párbaj a szentesi közönség gyűrűjében. Azt gondolom, hogy aki ott volt, annak mindmáig feledhetetlen élmény az a nap.
Amikor a padlóra kerültem
– Ez az érem másik oldala, egy évvel később az UVSE ellen. Ismét a bajnoki címért játszottunk, és ismét ötméteresek döntöttek. A Hajós Alfréd Uszoda volt a helyszín. Nehéz dolgunk volt, mert zsinórban másodszor lehettünk volna bajnokok, és az sem segített, hogy a büntetőket az UVSE ultrái előtt lévő kapura lőttük. Piszkosul nehéz volt koncentrálni. Győri Eszter lőtt előttem. Sajnos kihagyta, amit megbosszult az UVSE játékosa. Utána én következtem, és én is elhibáztam, ezzel vége is lett a mérkőzésnek, bajnok lett az UVSE. Rendesen össze kellett kaparni utána. Miközben most beszélünk, ezt az ezüstérmet tartom a kezemben, és még így 5 év után is nagyon nehéz visszagondolni azokra a pillanatokra.
Amikor nem tudtunk hibázni
– A tavalyi Duna-liga sikert említeném. Az abban az évben debütáló sorozatot első-ízben nyertük meg. Gyulafehérvárra utaztunk, ott játszottuk az utolsó fordulót. A legnagyobb riválisunk az Eger volt, aki még Szilágyi Dorka nélkül is piszok erős ellenfél volt. Nekünk viszont minden bejött, amit kapura lőttünk. Nem a kapufára, nem kifelé pattant, hanem egyenesen a hálóba. Volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor minden támadásból gólt szereztünk. Ezen a meccsen tényleg minden bejött.
Amikor eluralkodott rajtam a düh
– Egy junior-válogatott összecsapás volt 2008-ban Győrben. Életem első válogatott eseménye volt a hazai rendezésű EB, 17 éves voltam. Az olaszok ellen játszottunk és kikaptunk. Nagyon hangulatos esemény volt, még egyedi készítésű érmeket is kaptunk, de sajnos ez is ezüst. Nagyon rosszul érintett a dolog. 17 évesen még nem úgy mérlegeli a dolgokat az ember, ahogy felnőtt fejjel. Azon gondolkoztam, hogy vajon lesz-e még valamikor ilyen lehetőségem, eljutok-e még erre a szintre, döntőbe kerülök-e még valaha világeseményen. Annyira dühös voltam, hogy szét is vertem egy műanyag kordont a pálya szélén.
Pulzus az egekben
– 2011 őszén Triesztben aztán ismét eljutottam junior szinten oda, hogy világeseményen játszhassak, méghozzá döntőben. A spanyolok ellen ugrottunk medencébe. Fordulatos mérkőzés volt, ráadásul nem sikerült ellépnie egyik csapatnak sem, egy-egy találattal vette át valamelyik együttes a vezetést. A hajrá úgy alakult, hogy 8-9-re vezettünk és az utolsó támadás a spanyoloké volt. A pulzusunk valóban az egekben volt. Ha kivédekezzük, megvan a győzelem, de sajnos nem tudtuk, ráadásul az ötméteres-párbajban megint nem sikerült győznünk. Nagyon rosszul érintett a dolog, mert ez volt az utolsó junior-válogatott versenyem. Emlékszem, sírtam is, és Keszthelyi Rita jött oda hozzám, ő próbált vigasztalni.
A megtisztelő találkozás
– Szerencsésnek érzem magam, mert óriási nevekkel nyílt alkalmam együtt vízilabdázni. 2005-ben amikor a női vízilabda válogatott világbajnok lett Montrealban, akkor dr. Tóth Gyula volt az edzőm és együtt játszhattam Sipos Edittel és Szremkó Krisztivel. Ez mindmáig feledhetetlen számomra. Később ismét jött egy óriási lehetőség, amikor Petrovics Mátyás lett a válogatott szövetségi kapitánya, és együtt készülhettem olyan kiválóságokkal, mint Drávucz Rita, Horváth Patrícia, Valkai Ági, Kisteleki Dóra vagy Takács Orsolya. És mivel 3 a magyar igazság, mondok még egyet, azt is óriási élményként éltem meg, amikor a 2006- 2007-es bajnokságban a toronymagas esélyes, Györe Lajos vezette Domino-BHSE ellen játszhattam.
Sebők Tamás
