Négy évvel az Egy nővér naplója után várhatóan április közepén jelenik meg Sebők Erika szentesi ápolónő második könyve, az Egy nővér mindennapjai. Hasonlóan őszinte, személyes vallomás arról az életről, amely sokak elől rejtve marad. Korábban elég negatív volt az egészségügyi dolgozók megítélése, a megbecsülés helyett sokszor bántást kaptak a munkájukért, ez most mintha változott volna, a koronavírus – járvány idején egyre több elismerés érkezik a társadalomtól. A Dr. Bugyi István Kórház sürgősségi és belgyógyászati osztályának ápolónőjével két éjszakás műszak között videochat-eltünk.
A járvány és a megelőző intézkedések engem, mint újságírót is új helyzet elé állítottak, bár mindketten Szentesen élünk, nem egy kávézóban találkoztunk, mint legutóbb, hanem Messengeren, videókapcsolattal beszélgettünk. Hiányzik a személyes kontaktus a riportalanyaimmal, de én is alkalmazkodom a megváltozott körülményekhez.
– Erika, azért lepett meg igazán a második könyved megjelenése, mert legutóbb azt mondtad, hogy abbahagyod az írást, a blogolást.
– Igen, átmenetileg abbahagytam, mert két munkahelyen dolgozom, és kevés időm maradt rá. Mivel 2020-at a WHO az ápolók és szülésznők évének nyilvánította, úgy éreztem, hogy írok egy ünnepi kiadványt, ami rólunk és értünk szól, szokásomhoz híven, lelki oldalról megközelítve a hivatásunkat. A munkámon kívül ennyit tudok hozzátenni. Sajnos a koronavírus-járvány megmutatta, hogy kik is vagyunk valójában. Amikor a könyv nyomdába került, még nem volt járvány, és azt szerettem volna, hogy az emberek lássák, mit is csinálunk a betegágy mellett, milyen hatások érnek bennünket, kizárólag a nővér-lélekről szól a kötet. Most egy kicsit elbizonytalanodtam, de annyi megerősítést kapok, hogy mégis csak jó, hogy ez most megjelenik. Az emberek felénk fordultak, de nem ismernek igazán bennünket, nem látják a mindennapjainkat, a küzdelmeinket, a mosolyainkat.
– A korábbi bogbejegyzéseidből válogattál, vagy írtál új fejezeteket is? Hogyan állt össze a könyv, ki segített a szerkesztésben?
– Vannak új történetek is benne. Az Ad Librum Kiadó jelenteti meg, ők segítettek a szerkesztésében, nagyon hálás vagyok nekik, mert gyönyörű könyvet állítottak össze. Láttam a nyersanyagot, és még én is elérzékenyültem, amikor megkaptam a kéziratot jóváhagyásra. Mielőtt a nyomdába kerül, újra végig kell olvasnom, hogy amit gondolok, még megváltoztassak benne, de nem fogok. Amire nagyon büszke vagyok, hogy Sövényiné Klárika volt országos főápoló, sokunk példaképe, írta hozzá az ajánlást, ő a nálam idősebbeket tanította. Azt mondta, hogy ez az ápolástan olvasókönyve. Örülök, hogy azt olvasta ki belőle, amit én szerettem volna írni.
– Bekerülhet esetleg a nővérek, szociális gondozók tananyagába?
– Ő nagyon szeretné. Ez egy jó könyv lesz ahhoz, hogy a nővérek értsék, mi az empátia, hogyan alakítsuk ki magunkban, hogy segítsünk egymásnak és a betegeknek, hogy közben önmagunk maradjunk. Annyi mindennel találkozunk a munkánk során. Ahhoz, hogy megvédjük magunkat, a saját lelkünket, meg kell tanulnunk kezelni a dolgot.
– Hogy érzed, az elsőhöz képest hogy sikerült a második könyved? Elégedett vagy vele?
– Az első magánkiadásban jelent meg, limitált példányszámban, körülbelül 600 került belőle forgalomba, valamikor majd nagyon sokat fog érni – mondja nevetve. Ezt kiadó adja ki, tehát több emberhez eljuthat, könyvesboltban és online áruházban is meg lehet majd vásárolni, és elektromos könyv is lesz belőle. Sokkal jobban megszerkesztett, átdolgozott, minden szónak, bekezdésnek, pontnak, vesszőnek megvan a maga helye. Igaz, hogy ez sem volt olcsó, 500 ezer forinttal finanszíroztam saját zsebből. Nem azért, mert annyi pénzem van, hanem mert fontosnak tartom, hogy eljusson az emberekhez. Kerestem támogatókat, de sajnos falakba ütköztem, mert úgymond, kit érdekel a nővérek élete? Korábban elég negatív volt az egészségügyi dolgozók megítélése, ez most mintha változott volna. Sajnos egy ilyen tragédiának kellett történnie ahhoz, hogy az emberek lássák, kik is vagyunk valójában, és nagyon bízom benne, hogy ez a járvány elmúltával sem fog csökkeni. Mert mi eddig is ugyanúgy tettük a dolgunkat, mint most. Ez a könyv kiállás értünk.
Erika a jelenlegi járványügyi helyzetről nem nyilatkozhatott, de annyit elárult, hogy természetesen több a munkájuk. Ő, mint minden ápoló optimista, és pozitívan látja a jövőt, véleménye szerint, ha mindenki betartja a szükséges óvintézkedéseket, hamar túlleszünk a járványon.
Palicska Irén
fotó: Mészáros Tünde
