Határtalan nyugalommal kijelenthetjük, hogy a Kalungu ütőegyüttes városunk egyik üde színfoltja. A Mészáros László, Takács Ádám, Bereczky Zsolt, Tóth Gellért és Bubla Bence alkotta csapat másfél évtizede szórakoztatja a közönséget különleges, ütőhangszer-központú előadásaival. Tehetségükre nem csak határainkon innen és túl, de a magyar filmiparban is felfigyeltek. Január 24- én pedig ismét hazai pályán ünneplik megalakulásuk jeles évfordulóját, ahogy a tizedik évfordulón, most is Hangversenyközpont vendégeiként lépnek színpadra. Bubla Bencével beszélgettünk múltról, jelenről, barátságról és egy különleges bicikliről.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
4. lapszám
Kultúra|39


Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!