A legjobbak között a Delfinek

A nemzetközileg is elfogadott ’masters’, azaz a 25 évnél idősebb úszókat várta november 9-10-én a Hódmezővásárhely és a Gyarmati Dezső Sportuszoda, ahol a 16. Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt rendezték meg. Több mint 3 hónapos hazai versenyszünet után nem volt meglepő, hogy igen népes mezőny (3 ország 50 egyesületének versenyzői) gyűlt össze a szomszéd városban, ahonnan természetesen nem hiányozhattak
a Szentesi Delfin ESC sportolói sem.

Magyarországon július közepe óta nem rendeztek úszóversenyt a szenior korosztály számára így nem csak népes, de igen erős mezőny gyűlt össze Vásárhelyen.

– Az ünnepélyes megnyitó után a résztvevők néma főhajtással emlékeztek azokra az úszótársakra, akik már nem lehettek közöttük. A nap végén azonban sajnos egy szomorú hír is érkezett, 99 éves korában elhunyt a legidősebb magyar szenior úszó, Dr. Bánki Horváth Béla. Sajnos nem érte meg a 100. évet, pedig nagyon szerette volna megjavítani a 100+ korcsoportban is az érvényes világcsúcsokat. 19 alkalommal volt világbajnok, 21-szer állhatott fel a dobogóra legmagasabb fokára Európa-bajnokságokon, különböző korcsoportokban. A nagyszerű sportember emléke előtt a 2. versenynap kezdete előtt tisztelegtek az úszótársak – mesélte lapunknak Pólyáné Téli Éva, a Szentesi Delfin ESC szakmai vezetője.

A Delfinek kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a hétvégén, ugyanis a csapatok versenyében 3. helyen végeztek, melyet a szervezők különdíjjal ismertek el. Egyéniben kiemelkedően szerepelt dr. Venczel Kincső, aki új, korosztályos Európa-csúcsot úszott 400 vegyesen, teljesítménye elismeréséül egy serleget vehetett át. Kincső emellé egy új országos csúcsot is begyűjtött, 50 mellen számít korosztálya legjobbjának. László Márk szintén új országos csúccsal érkezett célba 100 méteres hátúszásban a 25-29 évesek korcsoportjában. Berezvainé Virágos Éva pedig 7 számban állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, de az erős mezőnyben a többiek szereplése mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A Delfinekre az idei évben még egy megmérettetés vár, Budapesten, a II. Évzáró Kupa Nemzetközi rövid pályás szenior úszóversenyen állnak startkőre, az új esztendőt pedig szokásos módon, a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában indítják az V. Évindító Szenior Úszóversenyen.

Egyéni eredmények
Berezvainé Virágos Éva: 1. hely: 200 gyors, 100 hát, 100 gyors, 400 gyors, 50 hát, 50 gyors, 200 vegyes
Dr. Venczel Kincső: 1. hely: 400 vegyes (új Európa s egyben magyar csúcs!), 50 mell (új országos csúcs), 400 gyors, 100 mell
Melkuhn Dezső: 1. hely: 400 gyors, 100 pille, 200 gyors, 400 vegyes
Dr. Borzi Miklós: 1. hely 50 gyors, 100 gyors, 200 gyors
Brunnerné Palásti Katalin: 1. hely: 400 vegyes, 50 hát, 2. hely 50 pille, 100 hát, 50 mell, 100 mell, 50 gyors, 200 vegyes
Bertényi Mária: 1. hely 50 mell, 100 mell, 2. hely: 100 gyors, 400 gyors, 3. hely: 200 gyors, 4. hely: 50 gyors
Pólyáné Téli Éva: 1. hely 50 mell, 100 mell, 2. hely 50 pille
Pászti Edit: 1. hely: 50 gyors, 50 hát
Rozgonyi Eszter: 1. hely 100 mell, 2. hely: 200 gyors, 50 mell, 4. hely: 100 gyors, 50 gyors
Felvégi Zsuzsanna: 1. hely: 200 gyors, 2. hely: 50 pille, 100 gyors
Pengő Erzsébet: 1. hely 100 gyors, 2. hely 200 gyors
Bodnár Istvánné: 1. hely 50 mell, 2. hely: 100 gyors
László Márk: 1. hely: 100 hát (új országos csúcs), 5. hely: 200 gyors, 6. hely: 400 gyors
Kiss Csaba: 2. hely: 400 vegyes, 50 pille, 3. hely: 100 pille, 100 mell
Kovács Attila: 2. hely: 400 gyors, 3. hely: 200 gyors, 5. hely 100 gyors, 6. hely 50 hát
Ábel Krisztina: 2. hely 50 hát
Vidóczy Zalán: 3. hely: 200 gyors, 100 hát, 400 gyors
Maczula Zoltán: 3. hely: 400 gyors, 4 hely 200 gyors, 100 gyors, 7. hely. 50 gyors
Demeterné Zsuzsa: 3. hely 100 hát, 5. hely 50 hát
Debreczeni Beáta: 4. hely: 400 vegyes, 100 pille, 100 mell, 6. hely: 50 mell
Szabó Imre: 4. hely: 50 pille, 5. hely 50 mell
Horváth Roland: 4. hely 100 mell, 6. hely: 400 gyors, 50 gyors, 7. hely 50 mell, 100 gyors, 8. hely: 200 gyors
Bíró Gábor: 5. hely: 100 pille, 200 vegyes, 100 mell, 6. hely: 200 gyors, 7. hely 100 gyors
Lucz Imre: 4. hely: 50 pille, 100 gyors, 5. hely: 50 hát, 6. hely 50 mell, 7. hely: 100 gyors, 50 gyors
Dr. Borziné Szatler Mónika: 6. hely 100 mell, 7. hely 50 mell
Tőke Beatrix: 6. hely: 50 gyors

Váltó eredmények:
4×50 m Mix vegyes váltó:
II. kcs. 3. Szentes (Vidóczy Zalán, Rozgonyi Eszter, Felvégi Zsuzsanna, Bíró Gábor)
III. kcs. 4. szentes (László Márk, Kiss Csaba, Dr. Venczel Kincső, Pengő Erzsébet)
IV. Kcs. 2. Szentes (Virágos Éva Debreczeni Beáta, Szabó Imre, Maczula Zoltán)
V. kcs. 1. Szentes (Palásti Katalin, Téli Éva, Kovács Attila, Dr. Borzi Miklós)

4×50 m férfi gyorsváltó
I.kcs 2. Szentes (Bíró Gábor, László Márk, Horváth Roland, Vidóczy Zalán)
IV. kcs. 2. Szentes (Kiss Csaba, Szabó Imre, Kovács Attila, Maczula Zoltán)

4×50 m női gyorsváltó
III. kcs. 2. Szentes (Felvégi Zsuzsanna, Pengő Erzsébet, Rozgonyi Eszter, Dr. Venczel Kincső)
VI. kcs 2. Szentes (Palásti Katalin, Virágos Éva, Bertényi Mária, Bodnár Istvánné)

4×50 m Mix gyorsváltó
II kcs 4. Szentes (Ábel Krisztina, Rozgonyi Eszter, Horváth Roland, Bíró Gábor)
VI. kcs 2. Szentes (Virágos Éva, Palásti Katalin, Melkuhn Dezső, Dr Borzi Miklós)

4×50 férfi vegyes váltó
IV. kcs. 2. Szentes (Maczula Zoltán, Kiss Csaba, Kovács Attila, Dr. Borzi Miklós)

4×50 m női vegyes váltó
III. kcs. 3. Szentes (Ábel Krisztina, Rozgonyi Eszter, Dr. Venczel Kincső, Pászti Edit)
V. kcs. 2. Szentes (Demeterné Zsuzsa, Téli Éva, Palásti Katalin, Bertényi Mária)

#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes

44. lapszám
Sport|41


Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!