Döntetlent ért el a 2020-2021-es bajnokság utolsó mérkőzésén a Szentesi Kinizsi SZITE megyei I. osztályú labdarúgó csapata, ezzel a tabella 3. helyén zárt Koncz Zsolt együttese. A mieink szombaton Kiskundorozsmán játszottak 3-3-as döntetlent. A záró fordulóban a Kinizsi támadója, Bertók Gábor (képünkön) is betalált, aki ezzel megszerezte felnőtt pályafutása 300. gólját. Koncz Zsolt játékos-edző értékelt lapunknak.

– Óriási dolognak tartom, hogy az utolsó mérkőzésig nyílt volt az ezüstérem sorsa és csapatunknak lehetősége volt megszerezni azt. Sajnos nem tudtuk azt a felszabadult játékot hozni, amit korábban, és ez rányomta a bélyegét a Dorozsma elleni bajnokira. A vendégek szereztek vezetést, amiből sikerült felállnunk és bár tudtuk, hogy nagyon fontos lenne a győzelem, a vezetés megszerzése után 4 perc alatt két igen elkerülhető gólt kaptunk. Innentől ismét futnunk kellett az eredmény után. A 75. percben újra egyenlítettünk, és mindent megtettünk, hogy megnyerjük az utolsó bajnokit, de végül nem sikerült a magunk javára fordítani az eredményt – nyilatkozta Koncz Zsolt.

A döntetlennel a Kinizsi 54 ponttal zárta az idei szezont és a csapat 2016 után ismét érmet szerzett. A mérkőzésen Szarvas József és Prozlik Ádám mellett betalált Bertók Gábor is, aki ezzel pályafutása 300. felnőtt gólját ünnepelhette. A szentesi támadó idei 18 találatával a megyei góllövőlista 3. helyét is megszerezte. A szezon részletesebb értékelését következő lapszámunkban olvashatják.

(Sebők)



Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!