A 90 éve született Őze Lajosra emlékeztek
Szentes egyik leghíresebb szülötte, Őze Lajos idén lenne 90 éves. A Koszta József Múzeum emlékházat alakított ki a tiszteletére, itt tartottak megemlékezést az évfordulón.
Az önmagát csak „színjátékosnak” tituláló művész 1935. április 22-én látta meg a napvilágot, és fájdalmasan korán, 49 éves korában, 1984. október 21-én távozott az élők sorából. Életműve azonban, mint sok más géniusznál, mély nyomot hagyott a magyar film-és színházművészetben.
Önégető zseninek nevezte Kállai Ferenc egykori pályatársát abban az írásában, amiből Irsai Farkas László múzeumigazgató idézett az ünnepségen. A szövegrészlet Őzéről és Latinovits Zoltánról szólt, a két színészóriás szellemi vetélkedése Az ős Kaján című vers miatt is emlékezetes. Ady Endre költeményét archív hangszalagról játszották le az emlékház bejáratánál, Őze Lajos szuggesztív előadásában.
Még láthatta Őze Lajost színpadon Móra József önkormányzati képviselő, és felelevenítette a Godotra várva egyik jelenetét. – Azért is öröm rá emlékezni, mert a szentesi kötődése rendkívül erős volt. Bucsány tanár úr osztálytársa volt az evangélikus iskolában, és munkálkodásának köszönhetően a mezőgazdasági technikum falára emléktábla került. Abban az iskolában fedezte fel magyartanára, milyen szépen mond verset. Nehéz elhinni, hogy Őze Lajos beszédhibás volt, de amikor verset mondott, megváltozott a világ körülötte – idézte fel a képviselő. Annak a Szentesről indult színházi mentalitásnak a méltó folytatója volt Őze, ami Tóth Józseffel kezdődött. Ne csak ikonikus filmszerepéből, A tanúból emlékezzünk rá, hiszen a szentesi közönséget is többször megörvendeztette gyönyörű versmondásával – fejezte ki tiszteletét Móra József.
Az emlékház bejáratánál elhelyezett emléktáblánál koszorúztak.
Emlékek, tárgyak, mondatok háza
A Csallány Gábor Kiállítóhely épületét megkerülve, hátul nyílik az emlékház bejárata, ahol Őze Lajos szülőházát is megidézik, amely ma már nem áll, de ajtókilincs, házszámtöredék megmaradt belőle.
Egy trauma miatt kialakult dadogása gúny tárgyává tette. „Én nagyon súlyosan dadogtam. Egy fizikai rokkantság nem vált ki annyi gúnyt – most már kimondom – az úgynevezett embertársaimból, mint az, hogyha az az ember dadog… sem játszótársaim, sem barátaim nem voltak” – olvasható tőle számtalan idézet között a falakon. A sors fintora, hogy játszótársai később felnőttkorában lettek, nem is akárkik, grandiózus névsor árulkodik erről, a magyar színművészet nagyjai.
A növénytermelési technikumba iratkozott be, itt fedezte fel tehetségét Sári Ilona magyar-történelem szakos tanárnő, és arra biztatta, legyen színész. Őze saját maga győzte le dadogását, hangos olvasással, a versek és rímek kitartó gyakorlásával. A Színművészeti Főiskolára 1952-ben nyert felvételt, ’56-ban végzett.
Virág elvtárs alakjában, A tanúban vált halhatatlanná, így az emlékház külön szobát szentel leghíresebb szerepének, a filmbeli díszlet hű másolatával.A filmgyárból egyébként sok-sok forgatási kellék került be az emlékházba, a személyes tárgyak pedig a családjától származnak. Szerepelnek továbbá szakmai elismerések, így az érdemes művész kitüntetés, és a halála után hat évvel, 1990-ben posztumusz kapott Kossuth-díj is.
A látogatóknak rövid időre nélkülözniük kell a kiállítást, mert kölcsönbe adják a dokumentumokat a Kőszegi Várszínház Hány az óra, Vekker úr? című időszaki tárlatához. Ebben a városban forgatta a színjátékos az utolsó filmjét, de befejezni már nem tudta.
✍📷Darók József
