Szabó Sándor személyében egy igen tehetséges, sokoldalú, széles érdeklődéskörű középkorú férfit ismerhetnek meg olvasóink. Hegesztő-lakatosként dolgozik a munkahelyén, és munkáját nagy precizitással végzi el. Szabadidejében szívesen nyúl ecsethez, de akár szórópisztolyhoz is, hogy elkészüljön az alkotás.
Mikor és hogyan derült ki, hogy tehetséges vagy a rajzolásban, festésben?
- Azt nem tudom, hogy örökölhettem-e valahonnan. Ugyanis anyukám női fejet tudott rajzolni, apukám „krumpliautót”, olyan autót, ami úgy nézett ki, mint egy krumpli. Már 8. osztályos koromban kiemelkedőek voltak az iskolában készített képeim, a középiskolában is jók voltak a szakrajzok, de az érdeklődési köröm akkor még nem irányult kifejezetten a festészet felé és valószínűleg a türelmem sem volt elég. A katonai szolgálat utolsó időszakában jó kézügyességem miatt írnok lettem. Dekoráltam a társak melegítőjét és az obsitleveleket is én készítettem el.
Segített valaki abban, hogy az alkotásaid egyre jobbak legyenek?
- A leszerelés után eltelt néhány év, majd megismertem Bíró Jenő festőművészt. Bevallom, eltartott egy darabig, mire rászántam magam, hogy megkeressem őt és a véleményét kérjem. Mondta, hogy nem akart már tanítványt, de azért velem foglalkozik. Amikor vittem hozzá egy-egy képet, mindig megkérdezte: – „Szabó úr! Belenyúlhatok a képedbe?” Természetesen mindig szívesen fogadtam a tanításait, sokat jelentett a támogatása, mert ő egy zseniális impresszionista festőművész volt. Nem kellett sokat beszélnie ahhoz, hogy jól megértsük egymást. A találkozások egy része szólt csak a művészetről, a többi kellemes beszélgetés volt. Tőle tanultam meg azt is, hogy mi a különbség a realista és az impresszionista festés között. A realista festő, ha meglát egy tanyát, azt megpróbálja a lehető legvalósághűbben megfesteni. Az impresszionista művész pedig azt az érzést próbálja megjeleníteni és átadni a szemlélőnek, amit a tanya láttán érez. Persze, azért ahogy Jenő bácsi mondta: „Egy kis kegyes hazugsággal segíteni kell az alkotást.” Felhívta a figyelmemet a színek harmóniájára a színárnyalatokon át. Példaként Rembrandt az Aranysisakos férfi című alkotásáról készült reprodukciót mutatta, amin egy mély lila háttérben látható egy aranysisakos harcos. Ehhez nem használt alkotója aranyfestéket, csak sárgát, lényegében a nap világítja meg a sisakot, a sötét háttér miatt látszik aranynak. Talán ez az első impresszionista festmény, de az biztos, hogy a világon az egyik legdrágább kép. Ezek a benyomások nagyon jelentősek voltak számomra, de hallgatni is jó volt őt, ahogy mesélt a képekről.
Kemény fizikai munkát végzel. Mikor van időd a festészettel foglalkozni?
- Vásárhelyre járok át mindennap dolgozni. Szeretem a munkámat, bár sokszor fárasztó, de nincs olyan feladat, amit ne tudnék megoldani. Amikor nem vagyok nagyon fáradt, és jön egy gondolat, mondhatnám ihletnek is, akkor alkotok egy képet, mielőtt eltűnik a varázsa. Szeretném, ha több időm és energiám lenne erre.
A festmények mellett más jellegű alkotásaid is vannak.
- Készítek grafikákat, fali dekorációkat, festek aktokat, szemüvegkereteket, bukósisakokat, járműveket, hangszereket, de készítettem már képeket telefonon is. Volt olyan napszemüveg keret például, amelyre a Manhattan hidat kellett ráfestenem.
Az egyik legjelentősebb fali dekorációm az Arany János utcai Játszóház képeinek elkészítése volt. Felkértek, hogy különböző mesefilmek részleteit jelenítsem meg festett korinthoszi oszlopokkal elválasztva. Ez 400 m2-nyi belső festett felületet jelentett. Mivel csak munka után tudtam csinálni, el is tartott másfél évig. Festettem egy nagymamának a 4 kis unokájáról képet úgy, mintha a ház ablakából néznének ki a gyerekek. De a saját kis unokám szobájának falát is mesefigurákkal díszítettem. Ezeket is szívesen csinálom, mert látom, hogy örömet szerzek vele. De más jellegű dekorációkat is készítettem már.
Milyen stílusú festőnek tartod magad?
- Impresszionistának mondanám magam, Jenő bácsi tanításait követve. Igyekszem olyan alkotásokat létrehozni, hogy büszkén mondhassam, ő volt a mesterem. Úgy gondolom, hogy nagyon jó alapokat kaptam tőle, a továbbiakban autodidakta módon képezem magam. Véleményem szerint az a legeredményesebb, ha az ember saját maga szerzi meg a tudást.
Hogyan készülnek a képeid?
- Akril festéket használok, mert megbízható, jól használható anyag. Az, hogy milyen segítséget
használok, mindig az adott témától függ. Nem csak kizárólag a fejemből dolgozok. Ha magamnak festek, akkor is utána nézek a neten, keresek valami hasonlót, ami alapul szolgálhat. A fényhatások miatt fontos ezt látni. A belső késztetés mellett szükség van egy megalapozásra is, egy modellre. Bár ahogy korosodik az ember, a technika úgy lesz egyre finomabb, egyre több a tapasztalat. Bizonyos dolgokat meg kell élni ahhoz, hogy az általa kiváltott érzést vissza tudjuk adni. Szükségem van arra, hogy alkossak, olyankor eltűnik az idő is. Ez egy ajándék a sorstól.
- Ha esetleg van szabadidőd, mivel szeretsz még foglalkozni?
- Tudni kell rólam, hogy motoros vagyok. Ez egy életstílus is, és a motorom szintén ki van festve, honfoglaló őseinket festettem rá, mert ez nálam szívügy. Már 25 éve rajta van a gépemen, és nem is akarom megváltoztatni. Azt szeretném, hogy aki ezt látja, az engem lásson. Fontos számomra, hogy magyar vagyok. Tisztelettel és csodálattal tekintek dicső őseink életére, tetteikre. Lehet, hogy székely vér is csörgedezik bennem, mert egyik elődöm „lófő székely” volt. A másik kedvelt időtöltésem, hogy íjakat készítek kizárólag csak magamnak. Úgy gondoltam, hogy a sajátomat magamnak kell megcsinálnom. Van belőlük most már 3, és elég jól megy a célbalövés is. A legnagyobb szerelem az elkészítésük volt, mert ez kihívás volt számomra. Van egy weboldalam is, ahol meg lehet nézni a munkáimat.
Tihanyi Zsóka
