Mozgalmas évet zárt az önkormányzat, az útfelújításoktól kezdve a nagyhegyi vezetékes víz kiépítésén keresztül, a Nyíri köz és a Köztársaság utca burkolatának megújulásán túl. Zöldült a város az Ültessünk 1000 fát helyi kezdeményezésnek köszönhetően, a Kurca-part lenyűgöző sétányélményt nyújt. Kulturális programokban, koncertekben sem volt hiány. A júniusi önkormányzati választásokon Szabó Zoltán Ferenc polgármester azt a visszajelzést kapta, hogy folytassa azt a munkát, amit elkezdett. A tavalyi év eredményeiről és a jövőbeni terveiről is kérdeztük a város első emberét.


– Mit tart az óév legnagyobb eredményének?

– A 2024-es év egy igazi kihívásokkal teli év volt, mégis számos olyan fejlesztést valósítottunk meg, melyek hosszú távon is hozzájárulnak Szentes fejlődéséhez és élhetőségéhez. A nagyhegyi vezetékes víz kiépítése nemcsak az ott élők életminőségét javította, hanem a város infrastruktúrájának bővítésében is jelentős mérföldkő volt. A nagyhegyiek több évtizede vártak erre az alapvető szolgáltatásra. De ezzel a projekttel korántsem végeztünk, mert a következő években szakaszonként teljesen kiépítjük ezt a hálózatot. Az utak felújítása, különösen a Nyíri köz és a Köztársaság utca burkolatának megújítása, a hékédi vasúti átjáróhoz vezető útszakasz megújítása, a kórház legrosszabb állapotú útjának felújítása szintén kiemelkedő eredmény, hiszen ezek a beruházások közvetlenül érintik a mindennapi közlekedést és komfortérzetet. Külön öröm számomra, hogy a Kurca-part továbbra is a lakosok és az ide látogatók kedvelt helye maradt. Megújítása az idén is folytatódik még, van elnyert, illetve beadott pályázatunk is újabb partszakaszok megszépítésére. A város zöldítése, az „Ültessünk 1000 új fát Szentesen” kezdeményezéssel pedig egy erős üzenet a fenntarthatóság és a jövő generációi felé.


– Milyen beruházásokat tervez a város az idén? Vannak döntések, események, melyek befolyásolhatják ezeket a terveket?

– Az elmúlt években projektek tervezésére helyeztük a hangsúlyt, és nem kevés anyagi forrást fordítottunk rá. 2025-ben a megvalósítás útjára lépünk a TOP Plusz programcsomag keretében, mint ahogy városi szinten is folytatjuk az infrastruktúra fejlesztését, különös tekintettel az utak és közterek további felújítására. Számos pályázati lehetőséget vizsgálunk, hogy minél több támogatást tudjunk bevonni, és így bővíteni tudjuk a tervezett projekteket. Kiemelt figyelmet fordítunk a zöldfejlesztésekre, a meglévő zöldterületek karbantartására. A legnagyobb nehézséget az európai uniós források lehívásában látjuk. Természetesen a gazdasági környezet, a támogatási rendszerek változásai, valamint az energiaárak alakulása hatással lehetnek a terveink megvalósítására, de igyekszünk rugalmasan alkalmazkodni ezekhez a helyzetekhez.

– Mi a tapasztalata, mi foglalkoztatta leginkább a szentesieket?

– A sportcsarnok, a Kiss Zsigmond utcai híd és az egészségügy, a kórház állapota. A sort folytatnám az életminőséget érintő kérdésekkel: utak állapota, közszolgáltatások. A fogadóórák és a különböző rendezvények mindig értékes beszélgetéseket is adnak. Sok pozitív visszajelzést kaptunk a már megvalósult fejlesztésekkel kapcsolatban, de új ötletek és javaslatok is érkeztek, melyeket igyekszünk figyelembe venni a tervezés során. Szentes lakói aktívak, és ez nagyban segíti a közösség fejlődését.

– A 2024-es év talán még inkább rámutatott arra, hogy mennyire fontosak a zöldfejlesztések. A város miként tervez reagálni a szélsőséges időjárásra?


– A klímaváltozás hatásai mindannyiunk életére hatással vannak, ezért kiemelt célunk, hogy a város környezeti ellenálló képességét növeljük. Az „Ültessünk 1000 új fát Szentesen” program folytatásán túl nagy hangsúlyt fektetünk az esővíz-gazdálkodás fejlesztésére, és az energiahatékony közvilágítás bővítésére. Olyan projekteken is dolgozunk, amelyek csökkentik a város hőszigethatásait, például új árnyékolók és növények telepítésével a köztereken.

– Az egyik legszebb kilátás az ön irodájából nyílik a főtérre. Gyakran kinéz az ablakon?

– Valóban, a főtérre nyíló kilátás minden alkalommal emlékeztet arra, hogy milyen szép városban élünk. Gyakran rápillantok, amikor egy-egy nehezebb döntés előtt állok, vagy csak egy pillanatra meg szeretnék állni. Jó látni a fiatalokat a Kossuth téren, vagy egy-egy rendezvény előtti nyüzsgést. Ez a látvány mindig arra inspirál, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból Szentes jövőjéért.

Halupa Eszter

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!