Március 30-án rendezték meg Budapesten a „Javíts egy jegyet!” pályázat díjátadó ünnepségét.
A pályázatban Magyarország felső tagozatos és középiskolás diákjai vehettek részt a 2021/2022-es tanév végi és a 2022/2023-as tanév félévi tanulmányi osztályátlaga alapján. A verseny győztese az az osztály lett, aki a legtöbbet javított egy félév alatt. Ezt a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Boros Sámuel Technikum 10. C osztálya érte el. Az egészségügyi ágazaton tanuló osztály 1,37-es javítása azért is különleges, mert a nyolcadik alkalommal meghirdetett pályázaton elhangzott, hogy soha nem javított még ennyit egy diákcsoport sem.
A 10. c osztály osztályfőnökének, Vinczéné Szabó Éva tanárnőnek Szentes város polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc adta át a karszalagokat a VIII. Kamaszfesztivál négynapos rendezvényére. Továbbá Szentes Város Önkormányzata megkapta a „Kamaszbarát Önkormányzat” címet „a városában tanuló diákok tanulmányi eredményének javítását ösztönző és jutalmazó támogatásért”. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum pedig elnyerte a „Kamaszbarát Fenntartó” címet.
A VIII. Kamaszfesztiválnak Szentendre ad otthont. Sokféle program várja a rendezvényen a diákokat. Különféle kulturális, tudományos, ismeretterjesztő programok, környezet-, egészség- és pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások, strandfoci és strandröplabda bajnokságok, főzőverseny mellett koncertek és silent disco várja a résztvevőket.
Gratulálunk a győztes osztálynak!