Ahogy az ép sportolóknak, úgy a speciális olimpikonoknak is 4 évente rendeznek világjátékokat, melynek rendezési jogát 2023 nyarán Németország fővárosa, Berlin nyerte el. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) e világesemény országos előválogatóját rendezi meg Szentesen és Szegváron augusztus 26. és 29. között közel 800 sportoló részvételével. Az esemény sajtótájékoztatóját június 17-én, csütörtökön tartották a Szecessziós Házban.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester azzal a gondolattal indította beszédét, hogy városunk egy sporttörténeti mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy megrendezheti ezt az eseményt. – Az elmúlt időszakban egy 8-10 tagú testület dolgozott Szentesen azért, hogy a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséggel karöltve megrendezhessünk a nemzeti nyári olimpiai játékokat. Ezzel a rendezvénnyel 6-800 sportolónak tudunk lehetőséget biztosítani a Nemzet Sportvárosában. Úgy gondolom, Szentes több ízben bizonyította azt, hogy megfelelő helyszíne lehet egy ilyen eseménynek, gondoljunk csak a nagy múltra visszatekintő Szeretet mindent elfogad rendezvényre, vagy a Vizipók úszóversenyre. Társrendezőként Szegvár is az esemény helyszínéül szolgál, a Forray Máté általános iskolában a tornaszámokat rendezik majd. Úgy érzem, ez kistérségi szinten is kiváló együttműködést mutat – osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel Szabó Zoltán Ferenc, aki VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok fővédnöke lesz.
Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott kiváló adottságokkal rendelkezik a város, melyre Pohl Anette hívta fel a figyelmét – Gyakorlatilag egy évvel ezelőtt látogattunk el Szentesre, hogy szemügyre vegyük a helyszínek egy részét és már akkor megfogott bennünket az emberek szeretete a település hangulata, hisz ez nagyon fontos az értelmi fogyatékkal élők esetében – mondta. Zárásként elárulta, mindösszesen 16 versenyszámban mérik majd össze tudásukat a sportolók a rendezvényen, hozzátette, reméli, hogy az eseményekre a legtöbb helyi érdeklődő kilátogat, nagy szeretettel várják őket.
Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere rámutatott, nagy örömmel vették, hogy első alkalommal adhatnak helyszínt a nemzeti speciális olimpiai játékok tornaversenyeinek. – Településünkön aktív sportéletről beszélhetünk, hosszú évtizedeken keresztül magas szinten működik a tornaoktatás, jómagam is tagja voltam a csapatnak. A sport mindenki számára hasznos és örömet okoz, hiszen hozzájárul az emberek testi-lelki fejlődéséhez. Fontosnak tartom a társadalmi érzékenyítést és integrációt, és remélem, hogy Szegvár lakossága is nagy létszámban és lelkesedéssel lesz jelen a versenyeken – mondta a szomszéd település polgármestere.
A sajtótájékoztatón tiszteletét tette Wladár Sándor, olimpiai bajnok a magyar úszó Szövetség elnöke, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség nagykövete is, aki elárulta nagyon régen, vagy talán még soha nem volt olyan sajtótájékoztatóm, ahol ilyen mértékű szeretet, összetartás áradt volna a felszólalókból és a városból magából is. – Egyet akarnak: segíteni egy mozgalmon, a fogyatékossággal élő gyerekeken, szüleiken. Azt gondolom, ez mindent felülír. Kötelességemnek érzem támogatni ezt a mozgalmat, segíteni ezt a munkát, és ezáltal olyan élményekhez juttassuk a fogyatékossággal élő gyermekeket, amelyeket én magam is megtapasztalhattam pályafutásom során – mondta.
Pohl Anette, a játékok szervező bizottságának szakmai vezetője hamarabb kezdett el sérült gyerekekkel foglalkozni, mint ép társaikkal. Élsportolóból lett pedagógus. – Nap mint nap tartok edzéseket fogyatékossággal élőknek, az ő edzésük, oktatásuk, fejlesztésük kíséri végig a pályafutásomat és ebből adódóan 26 éve kapcsolatban vagyok a speciális olimpiával is, tehát nem sokkal a megalapításuk után megismertem ezt a szövetséget, és a sors megadta, hogy számos régiós, országos, nemzetközi versenyen és világjátékokon is szerepeltek a tanítványaim. A hála a legjobb szó arra, amit most érzek, amiért megismerhettem a fogyatékossággal élő fiatalokat. Próbálom segíteni őket nem csupán az úszásban, de más sportágakban is. Biztos vagyok benne, hogy a Nemzet Sportvárosa címmel kitüntetett Szentes méltó helyszíne lesz ennek a rendezvénynek – mondta Anette.
A sajtótájékoztatón részt vett Vass Ákos, az Esély a Mosolyra Alapítvány sportolója is, aki örömmel invitálta a rendezvényre sportolótársait – Szeretettel várunk mindenkit Szentesen, a sporttársaimnak jó versenyzést kívánok – mondta.
A sajtótájékoztató zárásaként Szabó Zoltán Ferenc, Szabó Tibor György és Lengyel Lajos aláírták VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok dokumentumait.
Várják az önkénteseket!
A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség önkéntesek jelentkezését várja a VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékokra augusztus 26-28 között. A jelentkezésnek nincsenek különösebb feltételei, elegendő, ha az önkéntes nyitott és elfogadó a fogyatékkal élő emberek felé. A feladatok általános segítő feladatok, semmilyen speciális tudás vagy tapasztalat nem szükséges az elvégzésükhöz. Más településről érkezőknek az útiköltséget megtérítik a szervezők. A segítők önkéntes pólót és napközben hideg ebédet kapnak.
- Megismerhetsz számos sportágat, a verseny lebonyolításával járó feladatokat. Közelebb kerülhetsz az értelmi fogyatékkal élő emberekhez, ami biztosan különleges élmény lesz számodra” – invitálják az önkénteseket a szervezők.
A segítők jelentkezését elektronikus úton várják az alábbi linken:
http://specialolympics.hu/portal/pages/onkentesmunka/
Sebők Tamás