Egy évvel ezelőtt, 2019. november 25-én szenvedett autóbalesetet Ágoston Beáta és párja, Tóth Levente a 45-ös úton. A szabályosan közlekedő fiatalok Suzukijába 100 km/órás sebességgel csapódott egy Volkswagen. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, Bea gyógykezelése a mai napig tart. Az évforduló alkalmából egy visszaemlékezést osztott meg a legnagyobb közösségi oldalon, melyben elmesélte a fájdalmakkal teli, idegőrlő év történetét, és a napét, ami gyökeresen megváltoztatta az életüket és családtagjaikét is.
Egy helyes, fiatal pár érkezik a szerkesztőségbe. Beáta és Levente három és fél éve vannak együtt, Derekegyházon laknak, a fiatalember családjánál. Látszólag nyoma sincs az egy évvel ezelőtt elszenvedett traumának, de a lány még ma is állandó fájdalmakkal él. Azért írta meg a történetüket, mert először a párját hibáztatták. Az első híradások arról szóltak, hogy ő volt a vétkes, mert áttért a szemközti sávba. Most került pont az egy évig tartó nyomozás végére, a határozat is megszületett, hogy a másik sofőr volt a hibás. Szerette volna megosztani, hogy mit éltek át ez alatt az egy év alatt.
Bea a Boros Sámuel Szakgimnáziumba járt esti tagozatra, aznap délután azonban lekéste a buszt. Levente a Kinizsi SZITE labdarúgója, éppen edzésre jött, így együtt indultak el autóval Derekegyházról. – Az a nap borzalmas volt, végig rossz érzésem volt. Nem akartam bejönni Szentesre, de be kellett fizetni a következő tíz óra vezetést. Lekéstem a buszt, Levente hozott be kocsival. Az iskola és az edzés végén még meglátogattuk anyukámat, majd este 8 óra után indultunk el Szentesről. A Vásárhelyi úton, az elkerülő utáni egyenes szakaszon a szemből érkező autó áttért a mi sávunkba. Leventének még volt annyi lélekjelenléte, hogy kikerülje, balra rántotta a kormányt, de a sofőr hamar visszatért a saját sávjába, és végighúzta a kocsink jobb oldalát, pont felőlem. Ahogy belénk ütközött, engem a vezető oldal felé nyomott az üléssel együtt, úgy, hogy teljesen beszorultam a Suzukiba. Elvesztettem az eszméletemet, csak arra emlékszem, hogy az ölembe nyomódott műszerfalon támaszkodom, próbálok levegőt venni, és már kint vannak a tűzoltók és a rendőrök – eleveníti fel az eseményeket Bea. Mint utóbb kiderült, a mögöttük érkező autós hívta ki a mentőket, ahol épp Levente sógornőjének a testvére volt szolgálatban, ő értesítette a családot. Megnyugtatott mindenkit, így azt hitték, a fiatalok csak koccantak, de amikor a helyszínen meglátták a totálkáros autót, akkor döbbentek rá, mi történt. A rendőrök azt mondták, nem biztos, hogy Bea életben marad. 40 percbe telt, mire kivágták a roncsból.
– Annyira emlékszem, hogy behoztak minket Szentesre, vártuk a CT-t, aztán Szegedre szállítottak át mentővel, meg amikor betolnak a műtőbe – meséli a lány. – Az én utolsó emlékem, hogy kifordulunk a Vásárhelyi útra, aztán a kórház. Agyrázkódásom lett, kiszakadt a tüdőm, szétnyílt a homlokom, zúzódott a májam, másfél hétig feküdtem a szentesi kórházban. Az azért kemény volt, amikor azt mondták 21 évesen, lehet, hogy rokkantnyugdíjas leszek, mert nem biztos, hogy összeforr a tüdőm – teszi hozzá Levente. Beának eltört az arccsontja, az alkarja, négy bordája, a csípőcsontja, a szeméremcsontja három helyen, a combja szilánkosra, emiatt két centivel rövidebb lett a jobb lába, a térde két helyen, a sípcsontja, a talpa és a lábujja, zúzódott a tüdeje, a lépe, a mája és a bokája. A szeméremcsontját helyrerakták, de rosszul forrt össze. Négy hetet feküdt a szegedi klinikán és háromszor műtötték. – Összesen 30 csavarral és 4 lemezzel lettem gazdagabb. Nem elég, hogy hatalmas fájdalmaim voltak, de még megalázó is volt. A folyosón vetkőztettek, az ambuláns betegek előtt feküdtem kitakarva, meztelenül. Cipeltek, húztak-vontak, a nővérek el se olvasták, hogy mi a bajom. Pár napot töltöttem az intenzív osztályon, ott nagyon jó ellátást kaptam, egy ember fürdetett, ágyneműt cserélt, úgy, hogy nem fájt, és még meg is fésült, a traumán ez két embernek sem sikerült. Borzalmas volt. A gyógytornász hozott rendbe, a szüleim és Leventéék naponta kétszer jártak be hozzám, hogy etessenek és fürdessenek. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy két hét után vették észre, eltört a térdem. Előtte tornáztattak, és egész jól hajlott már. Aztán megműtöttek, hogy majd jobb lesz, de egyáltalán nem lett – osztja meg velünk a történetet teljes őszinteséggel Bea, akit december 19-én, karácsony előtt engedtek ki a kórházból. Mint fogalmazott, nagyon haza akart kerülni, mert szereti az ünnepeket és Leventének december 22-én van a születésnapja. A mai napig zajlik a rehabilitációja, de azt mondták, hogy fiatal kora miatt egészen jól felépült.
A hazatérés után Levente és anyukája ápolta a lányt, aki nem tudta magát ellátni, 5 percnél többet ülni a fájdalomtól, egyedül fürödni, mosdóba menni, inni, és még mankóval is alig bírt járni. Ahogy regenerálódott a szervezete, egész nap csak aludt. – Házhoz járt a gyógytornász, akinek nagyon sokat köszönhetek, ő tanított újra járni, hiszen még megemelni se tudtam a lábam, és 10 kilónként terhelhettem. Nem hajlott a térdem, az ünnepek után kaptam egy térdhajlító gépet. A Kakasszéken töltött rehabilitáció látható, gyors javulást hozott. Ott tanítottak meg könyökmankóval járni, de még egy év után is minden lépés fáj, és ez valószínűleg így marad egész életemben – meséli. Levente látta a párját szenvedni. Sokat őrlődött azon, mi történik, ha a másik irányba rántja a kormányt, akkor ő sérül meg. – Haragudtam az egész világra, magamra, a másik félre, mindenkire, aki körülöttem volt, de ez idővel könnyebb lett. Majd ha nem kell menni a rendőrségre és beszélni róla mindenkinek, akkor reménykedünk benne, hogy el tudjuk engedni. Egy évet vártunk a nyomozás lezárására, hogy kit hoznak ki vétkesnek, ez is idegőrlő volt. Közúti baleset gondatlan okozásáért egy év szabadságvesztés jár. A másik sofőr a mai napig nem keresett bennünket, és kérdezte meg, hogy vagyunk, pedig még ismerjük is egymást – árulja el a fiatalember. A bíróság helyett a mediátort választották, ő közvetít majd a felek között. Aztán már csak a kártérítés van hátra, és lezárhatják az ügyet. Bea azt mondja, félre tudja tenni a sérelmeit. – Nekem az se lenne jobb, ha ülne egy évet, vagy akármennyit fizethetne, akkor is egy életre szóló, maradandó sérülést okozott, és ezen már nem lehet változtatni. A biztosítási kártérítést most, a rendőrségi nyomozás lezárása után lehet elindítani. Sok minden történt az elmúlt egy évben, és úgy gondolom, pozitívan álltunk hozzá. Megtörtént a baj, lépjünk túl rajta, dolgozzunk azon, hogy felépüljünk. Így szerintem könnyebb volt, mintha belekeseredtünk volna – mondja a lány.
Nagyon szimpatikus, fiatal párt ismertem meg a beszélgetés alatt. A trauma és az életre szóló testi-lelki sérülések ellenére se harag, se bosszú nem hajtja őket. Le akarják zárni az ügyet, és tovább élni az életüket. Bea kozmetikusnak tanul, és hamarosan Szentesre költöznek. Egy év alatt leküzdötte a félelmeit, és már be mer ülni az autóba. Szeretné megszerezni a jogosítványt is, folytatni a tanfolyamot, amit abbahagyott. Azt mondják, nincsenek véletlenek, mindennek oka van. – Ennek meg kellett történnie, a baleset megtanított arra, hogy egymás mellett álljunk – állítják mindketten.
Palicska Irén
Fotók: Ágoston Beáta Facebook
