Lassan magunk mögött hagyjuk a koronavírus-járvány időszakát, március 16-tól május 25-ig zárva voltak az óvodák és az iskolák, 10 hetet töltöttünk karanténban. Szentesen két intézmény látta el az óvodai ügyeletet, a Klauzál utcai Nyolcszínvirág és a Rákóczi Ferenc Utcai Óvoda. Szabóné Vona Krisztinával, a Nyolcszínvirág Óvoda vezetőjével beszélgettünk, hogyan telt a 10 hetes ügyeleti időszak, és miként készülnek a várhatóan zsúfoltabb nyárra?

Nehéz időszakon vannak túl a Klauzál utcai óvoda munkatársai, hiszen 10 héten keresztül a Rákóczi utcai mellett ők látták el a város óvodásait. Mivel mindkettő bázisóvoda, itt található a vezetőség és a titkárság is, ezért a fenntartó önkormányzat ezt a két ügyeletes intézményt jelölte ki. – A bejelentés után egyik napról a másikra megalkottuk a szabályokat, a zsiliprendszert, azaz, hogy a gyerekek
mikor, hol és hogyan jöhetnek az óvodába, mit hozhatnak magukkal. Aki igényelt napi étkezést, azt is itt adtuk ki. Minden nap változott valami, és ezt kommunikálni kellett a dolgozók és a szülők felé is. De mindenki jól vette az akadályokat, és alkalmazkodott a kialakult helyzethez – meséli Vona
Krisztina.

Amikor 18-án bezárt az intézmény, nagy feladat volt, hogy mindent fertőtlenítsenek, aztán megkezdődött a felújítás, kipakoltak, rendszereztek, selejteztek, és kifestették a fél óvodát. Helyiségről helyiségre haladtak. A szabadságokat meghatározott rendben kellett kivenniük, ez volt a
feltétele annak, hogy biztosított legyen a működés és a munkavégzés. Volt olyan időszak, amikor többet voltak home office- ban az óvónők, de ahogy nőtt a gyereklétszám, ezek a napok is fokozatosan csökkentek. – Naplóban dokumentáltuk, hogy milyen feladatokat, programlehetőségeket, meséket küldtünk a gyerekek számára. Ezt kéthetente begyűjtöttem, és
beszámolót írtam az intézményvezetőnek, ő pedig továbbította a polgármester úrnak. Az otthon maradt szülőkkel is kommunikáltunk. Rendszeresen megkérdeztük, ki hogyan tölti ezt az időszakot, milyen segítségre van szüksége, jó-e az amit ajánlunk? Jólesett, és számunkra is motivációt jelentett,
amikor a szülők visszajeleztek, ha megcsinálták a feladatokat, és küldtek képeket – árulta el az óvodavezető kiemelve az összefogást, hiszen nagyon össze kellett dolgoznia mindenkinek.

Az intézményben most zárult le egy EFOP-os pályázat. Ennek egyik állomása a pedagógiai programjuk megújítása volt, amelybe bevonták a kollégákat is. A home office-os napokat kihasználva az óvónőknek odaadták a program egyes elemeit, ők a törvényeknek megfelelően átnézték, és egy listát állítottak össze, hogy mi az, amihez nem kell hozzányúlni, kiegészítésre szorul, vagy teljesen meg kell változtatni. Ez a folyamat még nem zárult le, december 31-ig folytatódni fog, addig kell átalakítaniuk az óvoda pedagógia programját. – A szabadságok egy részét kiadtuk, de a munkát maga mögött tudva mindenki szeretne még egy kicsit pihenni a nyáron. Azt is plusz ajándéknak tekintjük, hogy legalább két hétre be tudunk zárni. Akkor újra fertőtleníteni kell mindent, és arra számítunk, hogy több gyermek lesz a szünetben, de nem lesz gond működéssel, a szülők is partnerek ebben – hangsúlyozta Vona Krisztina.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
23. szám
Oktatás|48


Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!