Csongrád megye tíz településére összesen 50 olyan számítástechnikai eszköz kerül a napokban, amelyet felajánl a megyei önkormányzat, a digitális oktatáshoz. A berendezések egy részét saját gépparkjából, más részét beszerzést követően tudja biztosítani a szervezet azoknak az intézményeknek, ahonnan erre igény érkezett. A legtöbb Szentesre, a Horváth Mihály Gimnáziumba került: csütörtökön 21 számítógépet adott át ingyenes használatba Gémes László, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke Tóth Tamás igazgatónak.

Mint ismeretes, a távoktatás általános bevezetéséről szóló kormányzati bejelentés után azonnal felhívással fordult Gémes László a Csongrád megyei önkormányzatokhoz, amelyben kérte, jelezzék, ha helyben nem kezelhető, technikai probléma merülne fel a tantermen kívüli, digitális oktatás feltételeinek biztosításában. Az elmúlt napokban a problémák egy részét – például internet szolgáltatással összefüggő kérés, – sikerült gyorsan megoldani. Azokon a helyeken, ahol viszont nem volt más megoldás, a szükséges eszközök biztosításával nyújt segítséget a megye önkormányzata. Mintegy ötven berendezésre merült fel igény, amelyből harminc komplett számítógép a hivatal saját gépparkjából állt rendelkezésre, további 20 laptopot pedig be kellett szerezni. Gémes László személyesen adott át 21 db gépet a Horváth Mihály Gimnázium igazgatójának.

– Amikor megtudtuk, hogy a gyerekeknek ilyen gyorsan át kell állni a digitális oktatásra azonnal elkülönítettünk egy összeget arra, hogy ha bármelyik diáknak szüksége van ilyen eszközre, akkor ez – ha korlátozott számban is -, de rendelkezésre tudjon állni. A Horváth Mihály Gimnáziumból is érkezett kérés, hogy 21 családban nincs olyan berendezés, amivel a diákok tudnának dolgozni. A gépek, amik idekerülnek, monitorral egybeépítettek, vadonatújak, ezeken a szövegszerkesztés és táblázatkezelés is könnyebben megy, mint egy tableten – mondta az átadáson a közgyűlés elnöke.

A Horváth Mihály Gimnáziumban az új tanrend bevezetéséről szóló bejelentés után felmérték a diákok és a pedagógusok eszközellátottságát. Így derült ki az, hogy több tanulónál problémát jelent a digitális tanuláshoz szükséges háttér megteremtése.

– Volt olyan diákunk egy-kettő, akinek még mobiltelefonja sem volt, és a felmérés alapján megtudtuk, hogy 21 tanulónak csak mobiltelefon áll rendelkezésre. Számos olyan feladat van azonban, amihez személyi számítógép vagy legalább laptop szükséges. Ezek a diákok most a Csongrád Megyei Önkormányzat jóvoltából modern, erős gépeket kapnak kölcsönbe, a szükséges időre. Az eszközök nagyon gyorsan el fognak jutni az ideiglenes gazdáikhoz.

A többi eszközt a jövő héten a kistelepüléseken élő igénylők kapják meg. A megyei önkormányzat által felajánlott segítségnyújtás eddigi eredményeként a megye 10 településére 50 gép kerül, amelyek az önkormányzat tulajdonában maradnak, és a diákok ingyenesen használhatják addig, amíg szükségük lesz rá.



Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!