Bártenderként kezdte a pályáját, magyar koktélbajnokságot és Európa-bajnokságot nyert, rengeteget tanult és utazott, járt Londonban, Amszterdamban, Szingapúrban és Dél-Afrikában. Alig múlt harminc éves, ma a saját bárját üzemelteti Budapesten, és másik kettőnek a szakmai vezetője. Egyedi tervezésű kötényeivel és egyéb kiegészítőivel meghódította az európai piacot, de mint mondja, sokkal több van előtte, mint mögötte. A Szentesről indult Ódor Andrással beszélgettünk.
– Mikor és miért indultál el Szentesről?
– Tizenhét évesen indultam el otthonról, ennek már 14 éve. A Pollák Antal Műszaki Szakközépiskolában érettségiztem, édesapám miatt, aki informatikával foglalkozik. Vidéken kézenfekvő, hogy átveszik a családi vállalkozást, csak ez engem nem kötött le. Régóta éreztem, hogy Szentesen nem lesz jövőm, mert ami igazán tetszett, abból ott nem lehetett megélni. Édesanyám találta ki, hogy legyek felszolgáló, dolgozzak a vendéglátásban, és nem lőtt nagyon mellé, mert már akkor is elég aktív voltam, imádtam az embereket, szerettem beszélni. Aztán a szegedi Krúdy Gyula Szakképző Iskolába jelentkeztem, és az utolsó félévet egy Erasmus-csereprogram keretében Olaszországban fejeztem be. Ott dolgoztam a nyári szezonban, ami inkább pihenés és ismerkedés volt. Nagyon megtetszett az utazás, utána az életem nagy részét ezzel töltöttem. Rengeteget jártunk versenyekre Hamburgba, Dél-Afrikába, a világbajnokságra, de voltam Londonban, Amszterdamban és Ljubljanában.
– Ezek csak versenyek voltak, vagy hosszabb időt is töltöttél valahol?
– Javarészt versenyek voltak, de Londonban például fél évet dolgoztam. Nem töltöttem éveket külföldön, mert annyira soha nem kötött le. Igazából mindenhol ugyanazt találjuk a vendéglátásban, mint itthon. Mondjuk most ez a COVID kicsit odarántott neki, de egyébként nem egy rosszul fizető szakma.
– Gondolom, azért jól kell csinálni és a megfelelő helyen. Pesten nagyobb a fizetőképes kereslet.
– Ez most már vidéken is elmondható. Teljesen más volt, amikor eljöttem otthonról. A minőséget elég gyorsan fel lehet zárkóztatni. Pár hete jártam Szentesen, és a Kurca-parton, a stégnél egy igényesen kialakított, elég komoly minőséget képviselő barbecue ház nyílt. Régen nem voltak ilyenek. Volt a Panoráma söröző, a Négylépcsős meg a Gondűző és nagyjából ennyi. Akkor nem láttam lehetőséget ebben. Ma ugyan nem sok, de van jó vendéglátás Szentesen.
– Ilyen fiatalon saját bárt nyitottál és üzemeltetsz, ezen kívül további két vendéglátóhely szakmai irányítását is végzed. Nem lehet egyszerű három vállalkozásban is aktívan részt venni.
– A Barside a sajátom, a Black Swan koktélbárban és a Felix étteremben projektvezető vagyok, és tanácsadóként dolgozom. Nekem ez munka, jó dolog, szeretem csinálni. Nem lehet kiégni, folyamatosan talál benne az ember motivációt, mindig más és más a megoldandó feladat, nem monoton, millió embert megismerhetek. Nem egy iroda, ahol nyolc órát nyomkodom a gépet, lejár a műszak, hazamegyek a családhoz és ennyi. Hanem reggel felkelek, és gyakorlatilag nem tudom, mi vár rám, milyen emberek jönnek, milyen problémákat kell megoldani, egyáltalán, mi történik?
– Mi fér bele 24 órába, mik a napi feladatok?
– Ma egy átlagos napom van. Reggel hétkor keltem, leültem a gép elé, elintéztem az e-maileket, összeraktam a napomat. És van egy Európában is ismert ruhamárkánk, ez az egyik legfőbb tevékenységünk. Nem találtunk bárosoknak jó munkaruhát, és elkezdtünk kötényeket varrni, éttermi textíliákat, mosható szalvétákat, kosarakat készíteni, és erre felépítettem egy varrodát. Az első két kötényt az én ötletem alapján a nővérem, Bea varrta meg, és a hamburgi bajnokságon eladtam az egyiket. A következő versenyre kivittem tízet, azt már egy profi varrónő készítette el. És ott jött az ötlet, hogy keresni kellene valakit, akivel együtt tudunk dolgozni. Így találtuk meg a vezető varrónőnket, és építjük a Barside Workline-t. Ma ott lesz meetingem, utána megyek be a Felixbe, leosztjuk a tennivalókat, programokat szervezünk, megnézzük, meddig tudjuk kinyitni a teraszt. Gyakorlatilag minden nap a feladatokat és a felmerülő problémákat kell megoldani, mint egy vállalkozásban. Ez az operatív vezetés.
– A pult mögé már nem állsz be koktélt keverni? Mert azt gondolnám, hogy ez az örömtelibb része a munkának.
– Vannak események, amikor beállok, de ez már ritkább. Közel 130 alkalmazottunk van, én attól vagyok boldog, ha ők boldogok. Szakmailag folyamatosan támogatom, tréningelem, motiválom őket, hogy induljanak versenyeken, haladjanak előre, és kezdjenek valamit az életükkel. Tudnak tanulni, oktatjuk és utaztatjuk őket. Ez szerintem nagyobb feladat, mint egy italt lekeverni.
– Meg tudod fogalmazni, hogy mitől lesz valaki sikeres?
– Nem tudom, mi a siker titka. Négy éve vállalkozom, nyilván sokkal több van előttem, mint mögöttem. A legtöbbet kell kihozni mindenből. Nem szabad semmit se halogatni, mindig mindent azonnal meg kell oldani. Úgy nem szabad lefeküdni, hogy egy e-mail nincs megírva és nem teljesítettük a feladatokat, mert az ráég az emberre.
– Melyik bárnak mi a sajátossága?
– A Barside-nak az a különlegessége, hogy mindent mi építettünk, édesapám, a feleségem édesapja és én. A koncepció lényege az volt, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. Az ananász levét általában kifacsarják, vagy megeszik a húsát, de a többi része megy a kukába. Mi a héjából és a zöld kocsányából készítünk egy mexikói ananász sört. A citrom levét kifacsarjuk, a héjából díszt készítünk, a rostot megszárítjuk, és papírt csinálunk belőle. Megpróbálunk minél kevesebb szemetet termelni, így csökkentve az ökológiai lábnyomunkat. Ugyanez a bár koncepciója is, hogy olyan anyagokból építettük meg, amit más nem használ fel. Az üvegeket deszkaládákban szállítják, ezeket szétszedtük, legyalultuk, összeragasztottuk, ezekből csináltuk a gerendákat, amik a falon vannak. A Black Swan egy teljesen más koncepcióra, a 20-as évek Amerikájára épült. A legjobbat a legjobbaknak. Ez nem azt jelenti, hogy csak a gazdagok jöhetnek a Black Swan-be, hanem akik szeretik a gasztronómiát, a jó kiszolgálást, az igényes és komoly dolgokat. Aki szereti a jót, az hozzánk jön. Közel 800 különböző spiritünk van, ez gin és tequila hangsúlyos, mert mi abszolút hiszünk a tequilában. Nagyon sokan még a só, citrom, tequila sztorit ismerik, de igazából nem így isszák, ez csak egy amerikai és mexikói ötlet volt az egyetemisták részére.
– Hol ittad a legfinomabb koktélt vagy bármilyen más italt?
– Hogyhogy hol ittam? Hát nálunk! A srácaim olyanokat csinálnak, el se hinnéd!
– Jó válasz! És milyen külföldi példákat tudnál említeni, hol van a legjobb bár a világon?
– Londonban a Want és a Scout, illetve Szingapúrban az Operation Dagger és a Native. Nagyon komoly service és technika áll mögöttük. Munka, energia, oktatás, vízió, ez az alap. A személyzet a legfontosabb, mi is együtt vagyunk sikeresek, nem külön-külön.
– Mi a cél, mit szeretnél még elérni a szakmában?
– Még sikeresebbnek lenni, hogy a kötényeinket, a munkaruháinkat és a márkánkat világszinten is elismerjék. Infrastrukturálisan bővíteni a manufaktúrát, hogy mindent mi csináljunk, a hímzéstől a varráson keresztül a nyomásig. A bároknál pedig minél nagyobb vendégkörünk legyen, és minél több szegmenst le tudjunk fedni.
– A továbbiakban is Budapesten képzeled el az életedet?
– Budaörsön vettem egy kertes házat, a hegyen, az erdő közepén. Van egy gyönyörű feleségem, és 4 hónapja született meg a kislányunk. Igazából ezt már nem adnám fel, ez nekem nagyon sokat jelent. Én itt fogok maradni és megöregedni, vagy legalábbis ez a terv, aztán ki tudja, hogy mi lesz?
– Nem igazán családbarát szakmát választottál. De ha a feleséged ismer, tudja, mire számíthat, és gondolom, biztosítja a hátteret.
– Abszolút. Ő a főnök itthon, én pedig a bárban.
Palicska Irén
Fotók: Ódor András Facebook oldala, kiemelt kép: barsidebp.com
